Mutasd a táskád, megmondom, ki vagy!

A divat világában a táska az egyik legfontosabb kiegészítő, egy jól kiválasztott darab a legegyszerűbb öltözetet is azonnal feldobja. Fekete vagy virágmintás, lakk vagy éppen bőr, boríték vagy hatalmas szatyor: a táskákból sosem elég. Lássuk, melyek lesznek a 2012-es év tavaszi-nyári kollekciójának legmenőbb darabjai!

A nők táskamániájáról mi sem árulkodik jobban, mint az a tény, hogy az Ebay internetes aukciós oldalon minden 30. másodpercben eladnak egy táskát. Manapság összeszámolni is nehéz, mennyi különféle színű, anyagú, fazonú és funkciójú táska közül választhatunk – ráadásul a trendek szépen elférnek egymás mellett.

Az elmúlt években jött vissza a divatba például az alkalmi ruhákhoz nélkülözhetetlen borítéktáska, amelybe nagyjából csak néhány papír zsebkendőt lehet tenni, bár a kicsit vastagabb példányokba akár még egy rúzs is elfért. Az apró, lapos táskák mellett nagyon divatosnak számítottak a hatalmas, mindent elnyelő táskák is, ezekbe viszont a nők nagyjából a fél lakást bele tudták pakolni. Mindkét fajtának éppen a mérete volt a hátránya: a szatyorszerű táskákban gyakorlatilag semmit sem lehetett megtalálni, míg a borítéktáskába alig fért el valami.


Ezek bizony összementek!

„Az idei trend legszembetűnőbb változása az előző évekhez képest a táskák mérete. A nagy divatházak kollekcióiból szinte teljesen hiányoznak a nagy, szatyorszerű táskák – mondja Nemeskéry Judit stylist. – A 2012-es tavaszi-nyári kollekció táskái visszatértek a klasszikus formákhoz, jóval kisebbek, keményebbek és formázottabbak lettek. A színeket tekintve nagyon divatosak a halvány fagylaltszínek, például a zöld, a rózsaszín vagy a barack, de emellett továbbra továbbra is slágerszínnek számít az erőteljes sárga és narancssárga is.”

A stylist szerint ugyan a táskák mérete nagyjából a felére ment össze az előző években megszokottakhoz képest, a kifutókon még mindig előfordul néhány nagyobb darab. Ugyanez igaz az állatmintára is, noha a trend nagyobb része már nem dolgozik tigris- vagy éppen párducmintával, de azt biztos, hogy minden szezonban lesz egy-két ilyen táska.

Időtálló formák és színek

„Régen íratlan szabály volt, hogy a táska színben és anyagban harmonizáljon a cipővel” – teszi hozzá Nemeskéry Judit. Most már ez az elvárás is megdőlt, sőt, sokkal izgalmasabb, ha táska nem azonos a lábbeli színével, anyagával. Az egész öltözék harmóniája viszont továbbra is fontos, igazán lenyűgöző hatást tudnak kelteni a komplementer (egymást kiegészítő) színek: zöld a bíborral, sárga a lilával vagy kék a naranccsal.

Jól megfigyelhető az is, ahogyan a korábban alkalminak számító anyagú és méretű táskák szépen megjelennek a mindennapi viseletek között is: vagyis nem a hétköznapi darabok szivárogtak át az elegáns táskákhoz, hanem éppen fordítva.

És hogy milyen táskát vegyen fel az, aki 2012-ben divatos szeretne lenni? Az idei trend szerencsére nagyon sokszínű és változatos, így biztos mindenki megtalálja majd a neki tetsző darabokat.

Tommy Hilfiger bemutatóján is láthattuk: idén divat a kisebb méretű táska.
A model presents a creation at the Tommy Hilfiger Fall/Winter 2012 collection during New York Fashion Week February 12, 2012. REUTERS/Allison Joyce (UNITED STATES - Tags: FASHION)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.