Moszkvában beomlott egy épülő bevásárlóközpont mélygarázsa

Moszkva belvárosában beomlott egy épülőben lévő többszintes, föld alatti parkoló mínusz második szintje csütörtök reggel. Négy sérültet mentettek ki a romok alól. Az omlást az "építési technológiai fegyelem megsértése" okozhatta.

A romok alól négy embert mentettek ki sérült állapotban, orvosi segítségben részesítettek, majd kórházba vittek őket. A rendkívüli helyzetek minisztériumának illetékese szerint több ember nincs a romok alatt. Orvosi források elmondták: ketten gerinctörést és zárt koponyasérülést szenvedtek, az ő állapotuk súlyos. A kimentettek mind Fehéroroszország állampolgárai. Az omlás az első hírek szerint 80 négyzetmétert, de a későbbi hivatalos közlés szerint 600 négyzetméternyi területet érintett.

Az illetékesek úgy vélik, az omlást az építési technológiai fegyelem megsértése okozta. A moszkvai idő szerint 8.40-kor bekövetkezett esemény után, tíz óra körül még további mentőautók és tűzoltók, továbbá a rendkívüli helyzetek minisztériumának egységei érkeztek a helyszínre. Hivatalos közlés szerint a mentésben 8 kereső osztag, 25 tűzoltóegység és 120 különlegesen képzett munkás vett részt.

A Kozsevnyicseszkaja utcát, ahol a baleset történt, lezárták a forgalom elől és az ott parkoló autókat elszállítják. Az építkezés tervezője és fővállalkozója az Interfax hírügynökség értesülése szerint a Strabag. A közel ezer autó befogadására tervezett garázs egy most épülő, 80 ezer négyzetméteres bevásárlóközpont része lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.