Mobiltechnológiával a gyermekek védelmében

Pénzzel és technológiával is támogatja a Unicef gyermekvédelmi munkáját a Telenor egy globális együttműködés keretében. Magyar példa nyomán.

Magyarországi együttműködés tapasztalatai is hozzájárultak ahhoz, hogy globális együttműködést kötött a Unicef és a norvég Telenor. A következő öt évben pénzügyi, valamint technológiai támogatást nyújt a Telenor világszinten az UNICEF azon programjaihoz, amelyek a gyermekek életének megóvását, egészséges fejlődését és védelmét szolgálják. Az együttműködés elsősorban azokban az ázsiai országokban segíti az UNICEF gyermekvédelmi munkáját, ahol a Telenor is jelen van, így például Pakisztánban, Thaiföldön és Malájziában.

Magyarországon már egy korábbi együttműködés megelőzte a távközlési cég és az ENSZ-szervezet globális partnerségét. Ilyen volt az „Ébresztő-Óra" program, amely a gyermekjogokra hívta fel a figyelmet az érintett korosztályban. A UNICEF által kifejlesztett HelpAPP okostelefon-alkalmazás pedig a zaklatás vagy bántalmazás áldozatául esett gyermekek számára nyújt segítséget, melynek népszerűsítését a Telenor vállalta magára. A magyar fejlesztésű HelpAPP alkalmazásnak kiemelt láthatóságot biztosítanak. A UNICEF és a Telenor együttműködésének kezdete óta megötszöröződött a felhasználók száma, több ezer okostelefonra töltötték már le az alkalmazást - ismertette dr. Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi igazgatója.

- A gyerekek egyre fiatalabb korban kezdik el önállóan használni a digitális eszközöket és az internetet, ami számos előnyt biztosít számukra, ugyanakkor kíváncsiságuk és tapasztalatlanságuk révén ők a legvédtelenebbek az itt jelen lévő veszélyekkel, például a zaklatással szemben. Mobilszolgáltatóként felelősek vagyunk ezért, ezért fontos, hogy a UNICEF szakembereivel közösen teremthetünk számukra biztonságosabb környezetet – tette hozzá Kutas István, a Telenor vállalati kommunikációs igazgatója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.