galéria megtekintése

Minél drágább, annál jobb

0 komment


Veres Dóra

Minél drágább az általunk rendelt étel vagy ital, annál ízletesebbnek találjuk - derül ki a Cornell Egyetem 2014-es kutatásából.

A szakemberek 139 személy részvételével végeztek el egy kísérletet egy olasz étteremben, New Yorkban, ahol fix összegért mindenki annyit ehet, amennyit csak szeretne. A vendégek eldönthették, hogy a 4, vagy a 8 dolláros menüre fizetnek-e be, csak épp azt nem sejtették, hogy akármelyiket is választják, ugyanazok az ételek kerülnek majd a tányérjukra. Az étkezés közben egy kilencpontos skálán értékelték a gasztronómiai élményt, az ételeket, az éttermet és a hangulatukat.

Minél drágább, annál jobban ízlik az étel
Minél drágább, annál jobban ízlik az étel
Reuters

Azok, akik azt hitték, a drágább ételeket választották, 11 százalékkal elégedettebbek voltak, mint akik beérték a 4 dolláros, vagyis körülbelül 900 forintba kerülő menüvel. Érdekes, hogy az utóbbi csoportba tartozó vendégek többsége az ebéd elfogyasztása után azt mondta, túlette magát, emiatt pedig bűntudatot érzett.

 

"Nagyon meglepett az eredmény. Különösen, hogy azt találtuk, az ár nem nagyon befolyásolja azt, hogy mennyit esznek az emberek, ellenben arra nagy hatással van, hogyan értékelik az élményt" - nyilatkozta a Huffington Postnak Brian Wansink, a Cornell Egyetem professzora, Az alacsonyabb büféárak elégedetlenebbekké tesznek című tanulmány társszerzője, aki megjegyezte, hogy az árak drámaian befolyásolják, hogyan értékelik az emberek az általuk elfogyasztott ételt és az éttermet.

Egy olcsóbb helyről például silányabb véleménnyel lesznek, mint egy puccos, drága étteremről, annak ellenére, hogy ugyanolyan minőségű fogásokkal szolgálnak mind a két helyen.

Az olcsó homár értékét vesztené

A drága étterem és a jó szakács az olcsó alapanyagból is képes drágaságot előállítani
A drága étterem és a jó szakács az olcsó alapanyagból is képes drágaságot előállítani
Toru Hanai / Reuters

Hasonló jelenségről ír a The New Yorker hasábjain James Surowieck. A szerző beszámol róla, hogy az utóbbi években nagyobb tömegek számára elérhető a homár, mert egyre csökken az ára.

A piacon vagy egy szupermarketben bárki könnyűszerrel hozzájuthat, ennek ellenére az éttermek még mindig meglehetősen drágán kínálják. "Ha annyiba kerülne, mint egy csirke, kevésbé élveznénk" - írja.

Megjegyzi ugyanakkor azt is, hogy a jobb helyek hozzáadnak a homár értékéhez a különleges receptjeikkel vagy köreteikkel, de úgy véli, főleg arról van szó, hogy a homár az emberek többségének szemében luxuscikknek számít, ami elveszíti a varázsát, ha nem kérik meg az árát.

Minél drágább a bor, annál jobban ízlik

A laikus borkóstolók nem veszik észre a különbséget a kiváló és az átlagos minőség között
A laikus borkóstolók nem veszik észre a különbséget a kiváló és az átlagos minőség között
Arnd Wiegmann / Reuters

Az emberek meggyőzik magukat arról, hogy amiért többet fizettek, az jobb is - derült ki a Kaliforniai Technológiai Intézet és a Stanford Üzleti Főiskola közös kutatásából is.

A szakemberek háromféle bort kóstoltattak meg az önkéntesekkel, akiknek értékelniük kellett az italokat. Csakhogy a kutatásban résztvevő diákok úgy tudták, öt, különböző árfekvésű Cabernet Sauvignon-t kóstolnak, és minél drágábbnak hitték a bort, annál elismerőbben nyilatkoztak róla.

Hasonló eredményre jutottak A sokkal drágább bor jobban ízlik? című tanulmány szerzői is. A Borközgazdászok Amerikai Társaságának lapjában 2008 áprilisában megjelent dolgozat is arról számol be, hogy a laikus borkedvelők hajlamosabbak túlértékelni a drágább italokat, attól függetlenül, milyen az ízük, élvezetesebbnek, ízletesebbnek írják le azokat.

"A több, mint 6000 vakkóstoló nagy mintaszáma alapján azt látjuk, hogy az ár és az általános minősítés közti korreláció csekély és negatív" - írja a tanulmány egyik szerzője, az ismert étel- és  borkritikus, Robin Goldstein, aki azért megjegyzi, hogy más a helyzet, ha szakértők kóstolnak. Esetükben ugyanis az ár és a bor értékelése között jelentős összefüggést mutattak ki, vagyis a drágább italokat jobbnak ítélték a teszt során, mint az olcsóbb borokat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.