Minden negyedik kerékpáros és motoros szabályt szegett

A Budapesten keddtől csütörtökig megtartott háromnapos rendőrségi akcióban minden negyedik ellenőrzött kerékpáros és motoros megszegett valamilyen szabályt - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlekedésrendészeti főosztálya a főváros több kerületében a motorkerékpárosok, a segédmotor-kerékpárosok és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának javítása érdekében tartott fokozott ellenőrzést.

Hangsúlyozták: az akciót az is indokolta, hogy a nyári szezonban a fővárosban mindennap történik olyan baleset, amelyben kerékpárosok vagy motorosok érintettek. "Ezek a balesetek súlyos sérüléssel, de esetenként halállal is végződhetnek" - írta BRFK, példaként említve, hogy szerdán egy tanulóvezető elvesztette a motorkerékpárja felett az uralmát, leesett róla, a motor pedig tovább haladt, és a járdán halálra gázolt egy nőt.

A fokozott ellenőrzésben a rendőrség ellenőrizte a biztonsági eszközök meglétét, használatát. A szabálytalanul közlekedőkkel szemben intézkedtek.

A három nap alatt a rendőrök 446 járművezetőt ellenőriztek, közülük négyet előállítottak, 12 esetben tettek szabálysértési feljelentést, 76 ember kapott helyszíni bírságot, négyen pedig közigazgatási bírságot. Egy ittas vezetőt találtak a rendőrök - olvasható a honlapon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.