Szinte biztosan Ophélie holttestét találták meg

A DNS-vizsgálat befejezéséig még reménykedhetnek Ophélie Aurélie Bretnacher szülei, hogy nem a lányuk holttestét találták meg Csepel-szigetnél a Dunában. Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya azonban a Népszabadságnak azt mondta, a csütörtökön megtalált holttest testalkata, a rajta lévő ruha azt valószínűsíti, hogy egy átmulatott éjszaka után a Budapesten december 4-re virradó nyomtalanul eltűnt 22 éves francia cserediák holttestét adta vissza a folyó.

Ophélie eltűnése óta szinte folyamatosan címlapsztori volt a francia sajtóban és közéletben miközben eltűnési ügyben nem ritkán tapasztalt erőket mozdított meg a lány felkutatása érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság is. Még azelőtt, hogy a Legfőbb Ügyészség a család nyomására nyomozás elrendelésére nem utasította a BRFK-t, mondván, teljes bizonyossággal nem zárható ki, hogy Ophélie emberrablók áldozata lett, a BRFK már titkosszolgálati eszközökkel is kereste a lányt, bár hivatalosan “csak” közigazgatási eljárásban keresték. Végül csütörtök délután hat órakor hajósoktól érkezett a vízi rendőrséghez jelzés arról, hogy a Duna XXI. kerületi szakaszán, a Csepel-szigetnél holttestet láttak.

Ophélie Bretnacher
Ophelie decemberben tűnt el

Ophélie december 3-án estétől csoporttársaival Dohány utcai Portside de Cuba nevű szórakozóhelyen bulizott egészen hajnali háromnegyed háromig. Az est folyamán hét sört és ugyanannyi felest ivott, de jól bírta az italt, nem látszott rajta. Elköszönt csoporttársaitól – a többiek is erősen ittasak voltak – így egyikük sem emlékezett rá, hogy mondott-e bármit is, amikor távozott, amiből következtethettek volna arra, hogy valami baj van.

Szokásától eltérően nem a Nyugati tér felé indult, ahonnan más alkalmakkor aztán az éjszakai járattal majdhogynem II. kerületi albérletéig utazhatott. Határozott léptekekkel, egyenesen, nem dülöngélve, céltudatosan a Dob utcától a Deák téren és a Bajcsy-Zsilinszky úton, majd a környező kis utcákon keresztül a Roosevelt tér felé gyalogolt. Később a rendőrség tucatnál is több térfigyelő kamera felvételeit tanulmányozta: egyiken sem látszott, hogy bárki is követte volna.

Az utolsó kamera a Roosevelt tér Akadémia felőli oldalán lévő zebrán látta utoljára a lányt. Aztán, mintha csak a föld nyelte volna el, eltűnt. Táskáját, benne a tárcájával, mobiljával és az irataival, a Lánchíd pesti hídfőjénél lévő lejárón találták meg, a híd déli oldalán. Azóta sem derült ki, hogy került oda. A téren működő térfigyelő kamera felvételeiből még az sem derült ki, hogy Ophélie felment-e a hídra? Elvileg megtehette anélkül is, hogy azt a kamerák rögzítették volna. A lány után nyomozó rendőröknek többször is sikerült átjutni Pestről Budára úgy, hogy őket a hídfőnél lévő kamera nem rögzítette.

A rendőség nem zárta ki sem azt, hogy Ophélie bűncselekmény áldozata lett, sem pedig, hogy véletlenül esett a folyóba.

Öngyilkosságának lehetőségét sem vetették el soha, bár szülei szerint Ophélinek tervei voltak, szeretett élni. Általában vidám volt. Csak akkor lett úrra rajta némi szomorúság, amikor egy országban lejárt a cserediáksága, és búcsúznia kellett társaitól, s a várostól, ahol addig tanult.

A Csepel-szigetnél kifogott holttesten az elsődleges vizsgálatok során nem találtak olyan nyilvánvaló nyomokat, amelyek alapján alaposabb vizsgálatok nélkül is ki lehetne jelenteni, hogy az elhunyt bűntény áldozata lett. Tóth Gábor, Budapest főkaptiánya lapunknak azt mondta: csak a DNS és az igazságügyi orvos szakértői vizsgálatok után jelenthető majd ki kétséget kizáróan, hogy Ophélie holttestét adta vissza a Duna. Lehetséges azonba, hogy arra a kérdésre, vajon önként, egy szerencsétlen véletlen folytán vagy erőszakkal esett-e a vízbe, soha nem kapunk mindenkit megnyugtató, cáfolhatatlan választ.

Opehlie utolsó útja a térfigyelő kamerákon:

 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.