galéria megtekintése

Mégsem ússzák meg a szigetszentmiklósi horror-szülők az erőszakot?

0 komment

B. A.

Hatályon kívül helyezte a Budapest Környéki Törvényszék ítéletét a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás ügyében szerdán a Fővárosi Ítélőtábla, amely új eljárást írt elő. Az indoklás szerint az elsőfokú bíróság eljárási szabályokat sértett a szexuá­lis erőszak vizsgálata során. A döntés nem teljesen meglepő, hiszen komoly felháborodást váltott ki tavaly februárban, hogy az elsőfokú eljárás végén a törvényszék váratlanul enyhe büntetést szabott ki a gyerme­keikkel – legalábbis a vád szerint – elképzelhetetlen módon kegyetlenkedő szülőkkel szemben. De nem csak laikusok kommentálták hevesen az ítéletet, az szakmai és politikai vitákat is szított.

Ebben a lakásban éltek a gyerekek
Ebben a lakásban éltek a gyerekek
Népszabadság/archív

Mint arról lapunkban többször írtunk, 2013 novemberében a Blikk robbantotta a hírt: a Pest Megyei Főügyészség vádirata szerint három, akkor nyolc-, kilenc- és tízéves gyereknek kellett válogatott borzalmakat átélnie saját szüleik miatt. A vádhatóság szerint a két fiút és a lányt sokszor éheztették a szülők, máskor rovarokat, patkányhúst, sőt ürüléket etettek velük, rendszeresen verték és többször meg is erőszakolták őket. Az ügyben tavaly februárban született elsőfokú ítélet a Budapest Környéki Törvényszéken: a férfit és nőt bizonyítottság hiányában a szemérem elleni erőszak és az erőszakos közösülés bűntette alól felmentették, és csak kiskorú veszélyeztetése – a gyerekek elhanyagolása, verése – miatt ítélték el őket két-két év börtönbüntetést osztva ki rájuk. Mivel azonban épp ennyi időt töltöttek őrizetben és előzetes letartóztatásban, a tárgyalás után szabadon távozhattak.

 

Az ítélet mellett az indoklás is nagy visszhangot váltott ki, mert a bíró súlyos kritikával illette az nyomozó- és vádhatóságot. Egyebek mellett arról tett említést: több nyilatkozat, dokumentum hiányzott, akadtak „irat- és logikaellenes" megállapítások és súlyos hibák. A Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett végzésé­ben ugyanakkor arra a megállapításra jutott: a kiskorú veszélyeztetése vádjának vizsgálatakor az elsőfokú bíróság betartotta az eljárási szabályokat, eleget tett ügyfelderítési kötelezettségének, és a tényállást ­hiánytalanul állapította meg. Ugyanez már nem mondható el a szexuális erőszak esetében.

A táblabíróság kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság perdöntőnek értékelte a pszichológus véleményét arról, hogy a gyerekek beszámolója hihető-e a szexuális bűncselekmény kapcsán. Az elsőfokú bíróságnak az ítélőtábla szerint figyelembe kellett volna vennie azt a körülményt is, hogy a gyerekek számára nem volt rendkívüli, ami velük történt, mert ilyen légkörben nőttek fel, így hát olyan volt számukra a számos kegyetlenség, mint az evés vagy az ivás. A tábla hangsúlyozta azt is: számos olyan objektív adat állt az elsőfokú bíróság rendelkezésére, amely a vádlottak felmentése ellen szólt. Az indokolásban a bíró kitért arra is, hogy a gyerekek kihallgatása gyermekbarát szobában történt ugyan, „de nem gyermekbarát módszerekkel".

A ítélőtábla az új eljárás lefolytatására a Fővárosi Törvényszéket jelölte ki, mert a Budapest Környéki Törvényszék és az ügyészség közötti ellentétek veszélyeztethették volna az ügy tárgyilagos elbírálását. Ez utóbbival a táblabíróság nyilvánvalóan arra utalt, hogy az elsőfokú ítélet kihirdetése után a Pest megyei főügyész, Szabó Ferenc sajtótájékoztatón utasította vissza a bíróság kritikáit.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.