Megnyílt az első cigány lakásétterem Budapesten

A ferencvárosi Romani Platniban heti egy-két vacsorát rendeznek és minden alkalommal telt ház van.

A séfek kerületi háziasszonyok, sok-sok tapasztalattal felvértezve, hárman főznek 18 emberre napi, mint nap. Egyikük Szabolcsból jött, a másik Hevesből, nagy a különbség a megyei ízvilágok között.

– A töltött káposztát mind máshogy csináljuk. Hogy melyik az igazi roma étel? Talán a sült oldalas, meg persze a malactartó, ami a koca petevezetéke, fokhagymásan sütve. A rántott levest is eszi mindenki, igaz, azt a magyar parasztoktól lesték el a cigányok, de mivel ízlett nekik, megtartották. Nem maradhat el a cigány kenyér, a bodak sem, más néven a pezsgős pogácsa, ami a világ legegyszerűbb étele. Lisztből, vízből és szódabikarbónából áll. Szegényes, de finom – mondta a Blikknek az egyik szakácsnő, Kisné Éva.

A lakásétteremben csupa olyan étel kerül az asztalra, ami már száz éve is ott gőzölöghetett a romák előtt a háromlábú vaslábasban. A cigánypecsenye így aztán szóba sem kerülhet, mert annak annyi a köze a romákhoz, mint a brassói aprópecsenyének Brassóhoz. Semmi.

– Ezeket a szabadban, tűz mellett jó enni, de a vendégeknek itt is ízlik, nálunk még senki sem panaszkodott – magyarázták a hölgyek. Pedig az előételt sem a kákabelűeknek szánták, a muzsgyej nevű fogás gyakorlatilag paprikás sült szalonna zsírral és fokhagymával.

A projekt vezetője, Orsós Sándor a Romano Platniról elmondta,  a kezdeményezés amolyan szociális foglalkoztató, gasztrokaland és diszkrimináció-ellenes intézkedés is is egyben. Az étel közelebb hozza az embereket. Jönnek az ínyencek, az érdeklődők és rengeteg külföldi is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.