Megkezdődött a kölni polgármester merénylőjének a pere

Pénteken állt bíróság elé a támadó, akit rögötn a helyszínen letartóztattak miután októberben nyakon szúrta a Henriette Rekert.

A 44 éves Frank S. a feltételezések szerint azért szúrta nyakon az akkor még csak a polgármesterségért induló, azóta pedig meg is választott Rekert, mert úgy vélte, hogy a politikus túlságosan menekültpárti – tájékoztatott a Local.

A munkanélküli szobafestő emberölés kísérlete és súlyos testi sértés okozásának vádjával áll a bíróság elé.

A tárgyalás kezdetén a gyanúsított beszélt a tettének indítékairól a düsseldorfi esküdtszék előtt. Részletesen mesélt a szélsőjobboldali múltjáról, hogy a kilencvenes években hogyan csapódott a bonni bőrfejűekhez. Önmagát „konzervatív értékekkel rendelkező lázadónak” aposztrofálta, tagadva, hogy náci volna.

Az ügyészek szerint a merénylet motivációja annak az elképzelésnek a heves ellenzése, hogy Angela Merkel kancellár kormánya nagy számban fogad be menekülteket az országba, amit a férfi „rossz politikának” nevezte.

Reker korábban a menekültek ellátásának felelőse volt Kölnben. A férfi az októberi választások előtt támadta meg a város piacterén. A politikus asszony még kórházban volt, amikor megnyerte a polgármester-választást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.