Mégiscsak lesz Moszkvában hó és tél

Havazott Moszkvában, ami azt jelenti, hogy nem sikerült a felhőket a város határain kívül eloszlatni. Pedig ősszel több lap is azt közölte: Jurij Luzskov polgármester be szeretné tiltani a havat. Nem sikerült.

Leesett az első hó Moszkvában, ki lehet dobni a lehetetlenségekre mindig is fogékony Jurij Luzskov polgármester szeptemberi nyilatkozatait.

Akkor a polgármester felidézte, hogy már két nagy ünnepen  - Moszkva napján és a Győzelem napján - is "csináltak" időjárást, azaz kicsapatták a felhőkből a vizet a város határain kívül.

Luzskov ősszel arról fantáziált, hogy a módszert télen is be kellene vezetni, mert ez sok problémától és költségtől mentesítené a várost. További előny lenne, mondta, s szavai bejárták a világsajtót, hogy a Moszkva körüli térségben még több hó esne, s a nedvességnek köszönhetően jobb lehetne a mezőgazdaság termőképessége.

Roman Vildfand, az orosz meteorológiai intézet igazgatója finom kifejezéssel "önmagában eredetinek" minősítette az ötletet, hiszen a városnak a sok hó tényleg gondot okoz. Úgy vélte azonban, hogy a téli felhőoszlatás kérdését a tudósok még nem oldották meg. Eddig csak nyáron követték ezt a gyakorlatot, télen azonban bonyolultabb a feladat: más a csapadék minősége, és a hó lassabban alakul ki, mint az eső. A reagenseket ki lehet ugyan szórni a téli fellegekre is, de a folyamat bő fél óra múlva folytatódni fog, és a kialakuló csapadék mindenhogy lehullik.

Az elmúlt napok eseményei azt igazolják, hogy nem a polgármesternek, hanem a meteorológusnak lett igaza.

Hófödte fák és padok a novemberi Moszkvában
Moszkva, 2009. november 16. Hófödte fák és padok Moszkvában 2009. november 16-án, miután az orosz fővárosban leesett az első hó. (MTI/EPA/SERGEI CHIRIKOV)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.