Meghalt a tóba esett kislány

Vasárnap reggel, a szombathelyi Markusovszky kórházban meghalt az a 11 éves kislány, aki kedden beleesett a zalalövői Borostyán-tóba.

A zalalövői kislányt az intenzív osztályon kezelték, miután kedden este helikopterrel a kórházba szállították. Az MTI  információja szerint a gyermek mindvégig kómában volt.

Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság  sajtóreferense az eset kapcsán szerdán közölte: a helyi kempingben  táborozó lány "vízi foglalkozás közben egy vízi bicikliről a tóba esett, majd elmerült". A kislányt a partra mentés után a  helyszínen újraélesztették, majd mentőhelikopterrel kórházba szállították.

Az ügyben a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya  foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított nyomozást.

Az MTI információja szerint a kislányt egy szintén ott táborozó fiú mentette ki a tóból.

Az egyhetes táborozás hétfőn kezdődött mintegy 30 zalai iskolás  részvételével, de a tragédia miatt a táborhelyet bezárták. Egy anya az ott nyaraló gyermekének elmondása alapján az MTI-nek elmondta: idén nem minden esetben tartották be a szabályokat, például vízi biciklizéskor a gyerekekkel nem vetették fel a mentőmellényeket.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.