Nemi erőszak miatt betiltották a Ubert Indiában

Őrizetbe vették vasárnap Újdelhiben azt a taxisofőrt, akit azzal gyanúsítanak, hogy pénteken megerőszakolta 26 éves utasát.
Az indiai közlekedési minisztérium közleményben közölte, hogy betiltják az okostelefonos sofőrszolgáltató alkalmazást, a Ubert, miután egy 26 éves nő feljelentést tett egy taxisofőr ellen. A nő pénteken este hívott autót, hogy az hazavigye, ám a sofőr egy elhagyott környékre hajtott vele és megerőszakolta - írja a BBC.

A 32 éves férfit vasárnap őrizetbe vették. Nemi erőszak miatt vádat emeltek ellene.

A Uber alkalmazása egyre nagyobb népszerűségnek örvend Indiában, a mostani eset után azonban azonnali hatállyal betiltották a cég minden tevékenységét arra hivatkozva, hogy a cég nem ellenőrzi kellőképpen a sofőröket. A mostani ügyben szereplő férfi ellen 2011-ben egyszer már vádat emeltek nemi erőszak miatt, de ezt később ejtették.

A Uber közleményében szörnyűnek nevezte a történteket, és közölte, hogy mindent megtesz, hogy az elkövető bíróság elé kerüljön, és mindenben támogatja és segíti az áldozatot és családját. Az alkalmazás betiltása azt jelenti, hogy amelyik taxist Indiában a használatán érik, az pénzbüntetésre számíthat, a kocsiját pedig lefoglalják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.