Megbüntetik a kerekesszékessel szórakozó buszsofőrt

Június 30-án a 133 busz sofőrje döntött úgy, hogy mondvacsinált indokokkal nem engedi felszállni a buszra Fenyvesi Zoltánt, Till Atilla Tiszta szívvel című filmjének kerekesszékes főszereplőjét. A férfi Facebookon osztotta meg a vele történteket, a BKK pedig lépett.

"A VT-Arriva elkötelezett az esélyegyenlőség mellett, az érintett utastól ezúton is elnézést kérünk az így kialakult méltatlan helyzetért és az okozott kellemetlenségért. A buszvezetőt írásos figyelmeztetésben és pénzbüntetésben részesítjük munkaköri kötelességének elmulasztása miatt" - közölte a 133-as buszt üzemeltető VT-Arriva cég.

"Kirívó és egyedi esetről van szó, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül és elfogadhatatlannak tartjuk" - sietnek biztosítani a közleményben. "A mozgásukban korlátozott személyek utazása fontos részét képezi az üzletszabályzatunknak, melynek a járművezetőinknek rendszeresen tartott oktatás és továbbképzés során - ennek az esetnek a tapasztalatait is felhasználva - még nagyobb figyelmet fogunk szentelni a jövőben."

Fenyvesi Zoltánnak az esetről beszámoló posztját közel ezer ember osztotta meg.  

"A mai napon 11 óra magasságában a busz beérkezett a Hengermalom úti megállóba a sofőr kiszállt, majd rám nézve azt kérdezte, hol a kísérőm, én pedig értetlenül néztem rá" - írta Fenyvesi a Facebookon. "Közölte, hogy kísérő nélkül nem utazhatok a járművön és így nem szállhatok fel. Miután mondtam, hogy ilyen rendelet/határozat/döntés (vagy nevezd aminek akarod) nincsen és nem ez az első alkalom, hogy busszal utazom mégis egyszer sem volt ez még probléma. Azt válaszolta, én igenis rosszul tudom és MEGTAGADTA, hogy segítsen felszállni a buszra, majd ő felszállt én pedig megfogtam a busz ajtaját, hogy már pedig addig innen senki nem megy sehova, ameddig én nem szállok fel."

Fenyvesi Zoltán a Tiszta szívvel premierjén
Fenyvesi Zoltán a Tiszta szívvel premierjén
Facebook

A kerekesszékes fiúnak végül az utasok segítettek felszállni a buszra, ami még 10 percig tüntetőleg a megállóban várakozott, "majd a sofőr közölte, hogy ez az utolsó alkalom, hogy elvisz, mindezt olyan hangsúllyal, mintha ő tenne szívességet, hogy ezúttal kivételt tesz." 

Az út során Fenyvesi felhívta a BKK ügyfélszolgálatát, ahol azt a felvilágosítást adták, hogy neki van igaza. Ebben erősítette meg a buszra felszálló ellenőr is, a sofőrnek azonban ő sem szólt. A férfi végül a leszálláshoz sem kapott segítséget. "A megállóba érve "leugrottam" a buszról. Mivel se lejjebb nem engedte az oldalát, se a rámpát nem nyitotta le a sofőr" - számol be az utazás végéről. 

A poszt végén megjegyzi, nem ez az első eset, hogy vele, vagy valamelyik mozgásában korlátozott barátjával hasonlóan viselkedtek. Hozzátéve, hogy nekik sem öröm, hogy nem tudnak gond nélkül közlekedni. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.