Megakadályozott ámokfutás: vádat emeltek S. Ábel ellen

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség pénteken S. Ábel ellen 22 rendbeli emberölés bűntettének előkészülete, súlyos egészségromlást okozó súlyos testi sértés és garázdaság miatt.

A 22 éves fiatal, aki sportlövőként egy 9 milliméteres Parabellum típusú fegyver tulajdonosa volt, azt tervezte, hogy egy fővárosi bevásárlóközpontban, vagy az általa látogatott egyetemen válogatás nélkül huszonkét embert kivégez, és erre a "mészárlásra" tudatosan több mint másfél éve készült.

Az MTI-hez eljuttatott főügyészségi közlemény szerint a vádlott a vele egy háztartásban élő édesanyját és nagyanyját rendszeresen bántalmazta, utóbbi esetében mindez 2006 szeptemberében súlyos egészségromláshoz vezetett. A kezdetben családi körben jelentkező agresszivitása a külvilág felé fokozatosan terjedt ki - tették hozzá.

S. Ábel előzetes letartóztatásban van, az eljárás a Fővárosi Bíróságon folytatódik - írta az ügyészség.

A vádirat lényege szerint a vádlott "kiemelkedő intellektuális képességekkel rendelkező személy, akinek személyisége gyerekkorától kezdődően, különféle körülményeknek betudhatóan fokozódó mértékben torzult".

A finnországi, németországi és USA-beli iskolai mészárlások híreinek hatására először 2008 tavaszán merült fel a fiatalban, hogy lőfegyvert szerez és az egyetemre berontva több diákot megöl és saját életének is véget vet. Egy lövészettel foglalkozó sportegyesületbe és több külföldi lövészklubba is belépett, hogy fegyverhez jusson, 2009. áprilisában pedig gázpisztolyt és gázálarcot is vásárolt.

A gázpisztollyal egy alkalommal lakása bejárati ajtajának ablaknyílásán keresztül a folyosóra is kilőtt. A fojtogató gázszag néhány lakónál fuldoklási tüneteket is okozott, ezért kénytelenek voltak a házból kimenekülni, majd értesítették a tűzoltóságot és a gázműveket.

A szükséges vizsgák letétele és engedélyek megszerzése után 2009. szeptemberében legális úton egy 9 mm-es Parabellum típusú maroklőfegyvert vásárolt a fiatalember.

S. Ábel 2009. szeptember végén búcsúlevelében leírta tervének megszületését, cselekményének indítékait, majd néhány nappal később tervének közeli végrehajtásáról is írt. A rendőrség 2009. október 10-én fogta el a fiatalt, miután csoporttársai a vele folytatott telefonbeszélgetés, és blogbejegyzéseinek megtekintése után - bejelentést tettek.

A cselekmény tervezése során felmerült a vádlottban az is, hogy nem az egyetemen, hanem valamelyik nagy bevásárlóközpontban követi el az emberöléseket, e célból terepfelmérést is végzett több budapesti bevásárlóközpontban. A vádlott konkrétan 22 személy megölését tervezte, minden életévéért egy ember életével kívánt bosszút állni - olvasható az ügyészség közleményében.

S. Ábel előzetes letartóztatását 2010. február 13-án rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság, annak határidejét már több alkalommal meghosszabbították. Az elmeszakértő által már megvizsgált fiatal "személyiségzavaros". Az elfogása után részletes beismerő vallomást tett szándékáról, így elismerte, hogy "beteges vonzódást érzett a világ országaiban történt iskolai mészárlások iránt", és e célból iratkozott be egy sportlövő klubba, ahol a pontlövészetet gyakorolta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.