Meg lehet nyugodni, a cirkuszszökevény hazatért

Részleteket ugyan még nem közöltek, de kedd este már otthon aludt a Fővárosi Nagycirkusz szökevény papagája.

A madár eltűnését tegnap jelentették be a Facebookon. Nagy volt az izgalom, sokan keresték a szökevény szárnyast (mi is), aki Budapest több pontján is feltűnt, többek közt a Hermina úton levő Vakok Intézete melletti elhagyatott ház egyik ablakán is.

Kalandvágytól csillogó tekintete zabolátlan természetre vall
Kalandvágytól csillogó tekintete zabolátlan természetre vall
Fővárosi Nagycirkusz / Facebook

Az Atlantisz gyermekei című produkció kék-sárga fellépője (úgy tudjuk, tojó) újra munkába állhat, nem esett semmi baja. A cirkusz szerdai szűk közleményéből nem derült ki, hogy a honvágy röpítette-e haza a papagájt, vagy úgy kellett-e becserkészni, mindenesetre az éjszakát már otthon töltötte.

Ez a madárhajsza gyorsan és kalamajkák nélkül ért véget, nem úgy, mint tavaly nyáron a Fővárosi Állatkert szabadságszerető tukánjának kalandjai. Tukit napokig nem tudták becsalni otthonába, a Pálmaházba, s közben egyre távolabb merészkedett az állatkerttől. Az altatópuskával tukánra „vadászó” gondozók krimibe illő hajszát csaptak, Tuki pedig végül „magánzárkába” került, miután fúvócsővel leszedték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.