MÁV: nem vezetett vonatot az álmozdonyvezető

A MÁV szerint nem igaz, hogy a vasútbarát csaló hónapok óta vezette a MÁV vonatait.

A vasúttársaság közleményében azt írta, hogy még múlt csütörtökön a késő esti órákban a Budapest-Keleti pályaudvar mozdony-felvigyázó helyiségében telefonon érdeklődött egy fiatalember, hogy nincs-e olyan mozdony, amit a szomszédos vasútállomásra kell vinni, mert úgyis arra van dolga, így a jármű eljuttatását el tudja végezni.

A MÁV-nak ekkor vált gyanússá a férfi, akit később "csapdába csaltak": a szolgálat-jelentkezési helyre csalták a telefonálót, úgy, hogy egy mozdonyvezetési feladatot ajánlottak fel neki - áll a közleményben. A telefonhívás után nem sokkal megjelent a 25 év körüli fiatalember, mozdonyvezető formaruhában, de nem tudta igazolni magát. A MÁV munkatársai ezután értesítették a rendőrséget. A fiatalembert a VIII. kerületi rendőrkapitányság rendőrei vették át a szükséges hatósági vizsgálatok lefolytatása céljából.

A közleményben azt írták, hogy a férfi már többször próbált a járművek kulcsaihoz hozzáférni. A Blikk hétfői számában azt írta, hogy a vasútbarát csaló hónapok óta vezette a MÁV vonatait, kedvenc szakasza pedig a Székesfehérvár-Budapest útvonal volt.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.