Másfél millióval kenték meg a kalocsai pénzügyőrt

Másfél millió forintot kért egy vállalkozás tulajdonosától egy 30 éves kalocsai pénzügyőr, hogy elsikálják az üzlet ellenőrzésekor talált szabálytalanságokat. A vállalkozó fizetett, de a mohó fináncot nemcsak a pénz várta, hanem a Terrorelhárító Központ emberei is.

Elég nehezen derült ki, hogy miért jelentek meg szirénázó rendőrautók tavaly májusban az egyik kalocsai utcában. Tettenérés történt – egy vállalkozó fizetett másfél millió forint kenőpénzt egy pénzügyőrnek –, de előzőleg feljelentést tett a rendőrségen. A Nemzeti Védelmi Szolgálat kérésére a Terrorelhárítási Központ munkatársai is megjelentek a helyszínen, és tetten érték a korrupt pénzügyőrt.

Mint utóbb a vádiratból kiderült, őt bízták meg azzal, hogy próbavásárlást hajtson végre egy kalocsai üzletben. Azt mondta az egyik alkalmazottnak, hogy már korábban is több szabálytalanságot tapasztaltak, és négy ember munkáját kitevő irat keletkezett. Akár 5 millió forint büntetést is kiszabhatnak érte – de ha neki és négy társának fizetnek másfél millió forintot, akkor „eltüntetik” a szabálytalanságokat a rendszerből.

Telefonon és személyesen is egyeztettek az átadás időpontjáról, amelyen végül elfogták a pénzügyőrt. Kiderült, hogy nem voltak társai, mint ahogyan szabálytalanságok sem történtek az üzlet működésében.

A Kalocsai Járásbíróság pénteken 4 év végrehajtható szabadságvesztésre ítélte a pénzügyőrt, és ugyanennyi időre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta – írja a kalohírek.hu portál. A vádlott az utolsó szó jogán mély megbánást tanúsított, és szerette volna, ha megszüntetik az előzetes letartóztatását. Ennek azonban a bíróság nem adott helyt, mert attól tartott, hogy a vádlott elszökik vagy elrejtőzik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.