Magyar Hírlap vs. Zöld Pardon

A Zöld Pardon a legutóbbi jogszabály-módosításnak megfelelően 2011 júniusa óta rendelkezik a zenés-táncos rendezvénytartási engedéllyel is, amelynek alapja az, hogy minden szakhatóság - köztük az építési hatóság is - hozzájárult a működésükhöz - közölte a Zöld Pardon Kft. a Magyar Hírlap szombati cikkére reagálva az MTI-vel.

A Magyar Hírlap szombati számában a Csepeli önkormányzat jegyzőjének levelére hivatkozva azt írta, hogy továbbra is engedélyek nélkül, jogtalanul működik a fővárosi Petőfi híd budai hídfőjénél található két nagy forgalmú szabadtéri mulató, a Zöld Pardon és a Café del Rio.

A Zöld Pardon Kft. közleménye szerint rendelkeznek a jelenleg hatályban lévő jogszabályok szerinti legmagasabb szintű engedéllyel. A XI. kerületi önkormányzat pedig tulajdonosként hozzájárult a mostani építmények fennmaradásához.

Mint írják, a Csepeli önkormányzat egy még folyamatban lévő eljárásról nyilatkozik a lapban, amelyben azt vizsgálja, hogy a 2005-ös építési engedélynek megfelelnek-e a mostani felépítmények - az eljárásban jogerős hatósági döntés még nem született.

Az engedélyeztetési folyamat során az idei évben is valamennyi jogszabályban említett hatóság képviselője megvizsgálta a Zöld Pardont és működésre alkalmasnak találta. "Megfelelünk többek között a környezetvédelmi, közegészségügyi, egészségvédelmi, tűzvédelmi, hulladékkezelési, zaj- és rezgésvédelmi, személy- és vagyonbiztonsági előírásoknak is, amit a hatóságok és a rendvédelmi szervek vizsgálati jegyzőkönyvei is alátámasztanak" - olvasható a Zöld Pardon közleményében.

Hozzáteszik: a Zöld Pardon az újság valótlan állításai miatt 2011 júliusában egyszer már jogerősen pert nyert a Magyar Hírlappal szemben, a bíróság ítéletében az újságot helyreigazításra kötelezte.

A Magyar Hírlap arra emlékeztetett, hogy pénteken a lap első fokon sajtópert nyert a Zöld Pardon Kft. ellen, amely a júniusi "Volt pardon, nincs pardon" című írásuk miatt kért volna öt ponton helyreigazítást.

Erre reagálva a kft. közleményében az áll, hogy a Fővárosi Bíróság mostani első fokú határozatával szemben élnek fellebbezési jogukkal. "A Magyar Hírlap cikkei folyamatosan arra kényszerítenek bennünket, hogy jogi lépéseket tegyünk jó hírnevünk megőrzése érdekében" - teszik hozzá a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.