Magyar diákokat szállító autóbuszok ütköztek Gyulafehérvárnál

A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a 11 és 13 év közötti magyarországi diákokat szállító román, illetve magyar rendszámú autóbusz Nagyenyed felé tartott, amikor Gyulafehérvárnál a hátsó autóbusz nekiütközött az előtte fékező első busznak, és azt nekilökte két előtte haladó személygépkocsinak. 12 diák és egy felnőtt könnyebb sérüléseket szenvedett.

Alina Marescu, a Fehér megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta, egy gyulai általános iskola diákjai utaztak a két autóbuszon. A baleset bejelentését követően a román hatóságok több mentőautót küldtek a helyszínre. A balesetben 13-an szenvedtek könnyebb sérüléseket, közülük kilenc gyermeket és két felnőttet mentővel a gyulafehérvári megyei kórházba szállítottak.

Pál Zoltán, a csoport egyik idegenvezetője az MTI-nek elmondta, a gyulai Implom József Általános Iskola diákjai a Határtalanul program keretében érkeztek háromnapos erdélyi kirándulásra, melynek Nagyenyed, Torockó, Kolozsvár és Nagyvárad lesznek az állomásai. Az idegenvezető szerint a kirándulás útitervét nem kell módosítani a baleset miatt. Hozzátette, inkább csak biztonságból szállíttatták be a kórházba kivizsgálásra azokat a gyermekeket, akik kisebb zúzódásokat szenvedtek.

Az idegenvezető megjegyezte, csak az ő esetében kellett vérző sebet ellátniuk az orvosoknak. Ő a második busz sofőrje mellett ült, és a jármű betört szélvédője vágta el a kezét.

Pál Zoltán azt is elmondta, a hatóságok példásan jártak el, Fehér megye prefektusa is ellátogatott a kórházba, hogy személyesen tájékozódjon a beszállítottak állapotáról. Az idegenvezető szerint a csoport nem sérült tagjait már el is jutottak a nagyenyedi szállásukra, a kórházba bevitt kirándulók az után utazhatnak tovább, hogy valamennyiük számára kiállítják a kórházi kivizsgálás iratait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.