Ma nem dolgoznánk, ha a KDNP-n múlna

A keresztény Európában augusztus 15-én ünneplik Szűz Mária elszenderülésének és mennybemenetelének napját, melyet nálunk Nagyboldogasszony ünnepének is neveznek.

Augusztus közepe a keresztény hagyomány szerint Szűz Mária mennybemenetelének napja, melyet Magyarországon, egyedülálló módon – az ősi pogány hit és a keresztény hagyományok összemosódása révén - Nagyboldogasszony ünnepnek is neveznek. Számos európai országban ilyenkor ünneplik Isten anyjának mennybemenetelét. A hagyomány úgy tartja, hogy Jézus Krisztus anyját az Isten halálakor azonnal feltámasztotta és maga mellé emelte a Mennybe.

Ez az ünnep egybeesik a Regnum Marianummal, vagyis azzal a nappal, amikor Szent István Magyarországot felajánlotta a „Szent Szűznek”. A KDNP egyik képviselője még tavasszal azt javasolta, legyen augusztus 15-e munkaszüneti nap.

Egyéb nevezetes események ezen a napon:

915-éve, 1096-ban Bouillon Gottfried lovagi serege ezen a napon indult el az első keresztes hadjáratba. A flamand lovag Jeruzsálem 1099-es elfoglalása után a Jeruzsálemi Királyság első uralkodója lett, de elutasította, hogy királynak nevezzék abban a városban, ahol Jézus Krisztus meghalt. Az első keresztes hadjáratot II. Orbán pápa hívta életre, amikor 1095-ben hadba szólította a keresztény világot a Szentföldet és Jeruzsálemet uraló iszlám ellen.

240 éve, 1771-ben ezen a napon jött világra Walter Scott skót költő, regényíró, az angol romantika kimagasló alakja.  Skót nemesi családba született, apja nyomdokaiba lépve jogot tanult és ügyvédnek állt. Egy gyermekkori betegség miatt egyik lába lebénult. Legnagyobb vetélytársa Byron volt, állítólag miatta fordult el a verses elbeszéléstől és tért át a történelmi regények írására, mely műfaj megalkotójaként tartják számon. Egyik leghíresebb idézete: „Az önző csak magának élt, de végül átok ült reá. A mélybe kétszer szállt alá, nyom nélkül fedte el a rög, lelkéért senki nem könyörög”

Ezen a napon, 1972-ben született Kaliforniában az amerikai színész, forgatókönyvíró Ben Affleck, teljes nevén Benjamin Géza Affleck. A magyar középső név nem a származására utal, szülei egyik szomszédjuk tiszteletére adták neki. Első színészi tapasztalatait 8 évesen szerezte, amikor szerepet kapott az Amerikai Közszolgálati televízió egyik sorozatában. Legjobb barátjával, a szintén színész Matt Damonnal 1992-ben ismerkedett meg. A páros számára a sikert a Good Will Hunting című film hozta meg, melynek nem csak főszerepeit játszották el, de a forgatókönyv is kettejük zsenijét dicséri. A filmért összesen 8 díjat zsebeltek be, köztük egy Gloden Globe-ot és egy Oscart (1998 a legjobb eredeti forgatókönyv). 2005-ben feleségül vette Jennifer Garner színésznőt, a párnak két kislánya van. Jelentősebb filmjei: Pearl Harbor – Égi háború (2001); Ütközéspont és A rettegés arénája (2002), a Fenegyerek (2003)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.