Lövöldözés Üllőn – az ilyen tragédiáknak rendszerint van előzményük

Valamilyen pszichológiai ok, például az anyagi ellehetetlenülés miatti kilátástalanság érzése, csalódottság, elkeseredettség, esetleg féltékenység, illetve egy hirtelen kirobbant heves vita is állhat a három halálos áldozatot követelő üllői lövöldözés hátterében – mondta Kovács Lajos nyugalmazott ezredes a tapasztalataira alapozva kedden az MTI-nek.

A gyilkossági ügyekre szakosodott rendőr, a "döglött ügyek" osztályának egykori vezetője úgy véli: általában olyan ember követ el hasonlóan súlyos bűncselekményt, aki nem tud a problémáival megküzdeni, s akiben az erőszakra való hajlam is megvan. 

Hozzátette, előfordul, hogy egy ilyen ember a szörnyű tette előtt akár 10-20 évig is magában tartja gondjait, indulatait, amelyek az idő múlásával csak halmozódnak (ezt a külső szemlélő, a környezet esetleg észre sem veszi), aztán egyszer csak "robban a bomba". 

A nyomozásnak kell kiderítenie, hogy tényleg egy ilyen elfojtott feszültség miatt irtotta-e ki a családját hétfőn Üllőn az a 74 éves férfi, aki végül magával is végzett, vagy "megfogható", tetten érhető előzmények is húzódnak a háttérben – mondta Kovács Lajos.

Közlése szerint a hasonló bűnügyekben mindig utánanéznek például annak, hogy volt-e valamilyen pszichés betegsége az elkövetőnek, s azt kezelték-e. Megvizsgálják, hogy az emberölés gyanúsítottja ellen korábban érkezett-e esetleges erőszakos megnyilvánulásai miatt feljelentés, s a nyomozók megtudják azt is, hogy környezete tapasztalt-e nála a múltban dühös, agresszív megnyilvánulásokat. 

A nyugalmazott rendőr ezredes azt mondta, hogy előzmények nélkül senki sem irtja ki a családját. Szerinte az öngyilkos elkövetők rendszerint vagy azért "viszik magukkal" a halálba családtagjaikat, mert nagyon haragszanak rájuk, vagy mert nagyon szeretik őket (mint például a kulcsi többszörös emberölés esetében).

A nyomozás felderítő szakasza ezekben az esetekben viszonylag egyszerű, hisz megvan a tettes, bár azt mindig tisztázzák, hogy valamennyi családtagot ő ölte-e meg, s elvégzik az elhunytak boncolását is a halál pontos okának megállapítása céljából. Az előzmények, okok vizsgálata, valamint az ügy egységes egészbe foglalása már kicsit hosszabb ideig tart – tette hozzá.

Kitért arra, ha életben marad a hasonlóan szörnyű bűncselekmény elkövetője, mindenképp igazságügyi elmeorvosi vizsgálatnak vetik alá, hisz beszámíthatatlanság esetén büntetése korlátlanul enyhíthető, de az üllői ügyben más a helyzet, a gyanúsított ugyanis maga is életét vesztette.

A nyomozás végeztével ilyenkor lezárják az aktákat, vádemelésre természetszerűen már nem kerül sor - mondta Kovács Lajos. 

Hétfőn késő délután az üllői Akácfa utca egyik családi házának udvarán a 74 éves S. Ferenc többször meglőtte élettársát, a nő fiát és édesanyját, majd öngyilkos lett. A 64 éves élettárs, 41 éves fia, illetve a fegyverét végül maga ellen fordító idős férfi a helyszínen meghalt, az elhunyt élettárs édesanyját súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.