Literszámra árulta a ginát az anya-fia páros

A kispesti rendőrök több flakonnyi kábító hatású folyadékot foglaltak le egy tiszafüredi nőtől és a fiától, akik akkor buktak le, amikor egy budapesti párnak eladtak némi kábítószert.

Tizenkét liter és még egy kicsi
Tizenkét liter és még egy kicsi
Police.hu
A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a 38 éves tiszafüredi B. László és 60 éves anyja, P. Katalin augusztus 8-án 15 óra körül a Budapest XIX., Vas Gereben utcában találkozott egy budapesti párral, akiknek egy flakon színtelen-szagtalan folyadékot adtak át.

Nem sokkal később a kispesti rendőrök igazoltatták az anyát és fiát, az autóban pedig összesen 12, egy literes flakont találtak, amiben feltehetően gamma-hidroxibutirátot, ismertebb nevén ginát tároltak.

A nyomozók néhány órával később egy Kossuth utcai háza előtt elfogták R. Máriát és élettársát, K. Györgyöt. A nő otthonában tartott házkutatás során megtalálták azt a folyadékot, amit B. Lászlótól vettek, továbbá előkerült némi kokain és két gázriasztó fegyver is.

A két nőt és a tiszafüredi férfit kábítószer-kereskedelemmel, B. Lászlót csak birtoklással gyanúsítják. B. Lászlót őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, a többiek szabad lábon védekezhetnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.