Levágott gyermekfejjel ordibált Moszkvában a gyilkos dajka

Moszkvában őrizetbe vettek egy nőt, aki hétfő reggel kezében egy gyermek levágott fejével járkált és kiabált egy metróállomás közelében. Egyes hírek szerint a fekete ruhába öltözött asszony Allah Akbar! kiáltásokkal is igyekezett felhívni magára a figyelmet. Húsz percen át ijesztgette a járókelőket a zsúfolt téren, mire leteperték a rendőrök.

„Éppen készültem kimenni a bevásárlóközpontból, de nem akartak kiengedni. Ott volt egy csomó ember, futottak és azt kiabálták, hogy terrorakció, terrorakció” – mesélte a Dozsgy tévécsatornának egy szemtanú, aki látta a fekete ruhás asszonyt is, „kezében nem is egy csomaggal, hanem inkább egy fejjel”.

A nőt elfogták, és – noha egyes hírek szerint azt kiáltozta, hogy ő terrorista, gyűlöli a demokráciát, és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja magát – tettét feltehetőleg nem kifejezetten a terrorizmus szándékával követte el, robbanószert nem találtak nála.

Az Interfax hírügynökség például úgy tudja, hogy kábítószer hatása alatt állt. Mint közölték, a nőt igazságügyi elmeszakértői vizsgálatnak vetették alá, és közben a hatóságok, valamint a sajtó beszámolójából kiderült, mi is történhetett az Oktyabrszkoje polje metróállomásnál lezajlott, rémes utcai jelenet előtt.

Az esetről több videó is készült; az egyik felvételen – bár a háttérzajok miatt nem sokat hallani – annyi kivehető, hogy a nő valóban azt kiabálja: „Terrorista vagyok!”  

Az asszony – aki a Moszkovszkij Komszomolec moszkvai lap értesülése szerint egy 39 éves, üzbég állampolgár, Gülcsehra Bobokulova – a gyermekekre vigyázott egy családnál Moszkva északnyugati részén. A nyomozóhatóság tájékoztatása szerint feltehetőleg megvárta, amíg a szülők reggel elmentek hazulról a nagyobbik gyermekkel, majd megölte a kisebbiket, felgyújtotta a lakást és elmenekült. Az áldozat a hírek szerint egy négyéves kislány volt, Nasztja, akinek lefejezett holttestét már korábban megtalálták a kiégett lakásban.

A borzalmas gyilkosság hátteréről egyelőre keveset tudni: egyes sajtóhírek szerint a bébiszitter azért gyilkolt, mert megcsalta a férje.Ez azonban nem ad magyarázatot arra, miért kiabálta azt, hogy terrorista, s hogy fel fogja robbantani magát.

A meggyilkolt kislány szülei arról számoltak be – tudósít a Lifenews –, hogy egy éve fogadták fel a bébiszittert, aki – eddig – megbízhatónak bizonyult, nem volt vele különösebb gondjuk. Ugyanakkor az elmúlt időszakban a dajka arra panaszkodott, hogy megromlott a viszonya a kislány édesanyjával. „Zavartan viselkedett, de azt hittük, csak kimerült” – idézte az édesanyát a Lifenews.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.