Lecsapott a TEK Abonyban

Lányokat futtató, „megnyerő modorú”, de kegyetlen férfira csaptak le a terrorelhárítók Abony Mérges nevű városrészében. A Szoljon.hu a környékbeliektől úgy tudja, sokan örültek neki, hogy elvitték, mert féltek tőle. A férfi a gyanú szerint Kecskeméten, majd Olaszországban kényszerítette prostitúcióra barátnőjét.

A lány 17 éves kora óta élt együtt a férfival, akinek több mint tízmillió forintot keresett.

A prostitúcióra kényszerített fiatal nő, aki állítólag nagyon szerelmes volt a gyanúsítottba, előbb Kecskemét külterületén, majd az olaszországi Riminiben kínálta magát a kuncsaftoknak, keresetét pedig teljes egészében átadta a futtatójának, aki a pénzt saját céljaira használta fel.

A férfi meghatározta, hogy a lánynak naponta minimum mennyi pénzt kell keresnie, továbbá a munkavégzés helyét, idejét, a nyújtandó szolgáltatások körét is „elmagyarázta”, majd telefonon keresztül folyamatosan ellenőrizte és beszámoltatta őt. Amennyiben a fiatal lány nem tett eleget a férfi utasításainak, többször is kegyetlen módszerekkel bántalmazta őt.

A nyomozók abonyi lakhelyén vették bűnügyi őrizetbe a férfit, és előterjesztést tettek az illetékes ügyészség felé előzetes letartóztatásának indítványozására.

A férfi Abony Mérges nevű, többségében romák lakta részében lakott, de a helyiek elmondása szerint folyamatosan jött-ment. A gyanúsítottról megnyerő külseje és modora ellenére mindenki tudta, hogy miből él, és a megyei lapnak többen azt mondták, örülnek, hogy elvitték, mert féltek tőle.

Egy nő névtelenül azt nyilatkozta, aki nem ismerte, nem is feltételezte, mire képes. A lány sorsáról is tudtak. Feltételezhetően túl későn jött rá, mire is akarja használni a szerelme.

A rendőrség és a polgárőrség egyébként az elmúlt időszakban igen sokszor megfordult Mérges városrészben, azt „kiemelt” környékként kezelték. A szoljon.hu hírei szerint konkrétan ennél a férfinál is jártak, sőt néhányan azt is tudni vélik, hogy korábban már házkutatást is tartottak nála.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.