Lecsapott a NAV a menekülteken élősködőkre

Magukat bevándorlónak álcázva tartottak ellenőrzéseket a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei Szeged, Röszke, Mórahalom és Ásotthalom területén. A tízfős gárda 29 vizsgálat során 14 alkalommal tapasztalt jogsértést.
Az ellenőrök tudatosan azokat a Csongrád megyei településeket célozták meg, amelyeken keresztül a Szerbiából érkező bevándorlók haladnak, és közben mindenféle szolgáltatásokat is igénybe vesznek. Az angolul beszélő, magukat migránsnak álcázó ellenőrök több esetben euróval fizetve tartottak próbavásárlásokat.

A „tesztek” több mint felénél sem számlát, sem nyugtát nem adtak az eladók, az eurót pedig általánosan jóval a piaci ár alatt, 200 forintos árfolyamon számították át. Két esetben taxiba szállt a „migráns csapat”, útjuk végén azt tapasztalták, hogy nem kaptak semmilyen bizonylatot. Egy benzinkúton a pénzügyőröknek 200 forinttal számították át az eurót, míg a következő, szerb állampolgárságú vásárlónak már 300 forinttal.

A tapasztalt jogsértések miatt eljárást indítottak a pénzügyőrök, hiszen egyértelműen kiderült: függetlenül attól, hogy forintban vagy euróban jött, a migránsoktól származó bevétel után a szolgáltatást nyújtók általában nem fizetnek adót.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.