Az ingatlanok küllemén is sokat emel, ha ízléses és ápolt a telek utcai mezsgyéje. A kirakatkertészkedés számára vidéken általában bőséges a hely. Egynyáriak, különböző hagymások, virágzó cserjék, örökzöldek, gyümölcsfák, haszonnövények tobzódnak a kerítések előtt. Gondozóik napi rituálé szerint - nem kis munkával - öntözik, gyomtalanítják az ágyásokat.

A nagyobb településeken erre már kevesebb idő és tér jut. Pedig sok ház előtti próbálkozáson látszik, hogy nagyobb igény lenne a közkertészkedésre. Tanulságos kirándulás a kertes városrészekben megfigyelni, hogy a lakók miként igyekeznek a ház előtti utcarészletet zölddé varázsolni. A nálunk fejlettebb kertkultúrával rendelkező országokkal összevetve hamar kiderül a különbség. Már a közvetlen határ menti osztrák, szlovén falvakban is látszik, a szomszédok vagy az egész utca hasonló módon díszíti a járdák, falak mentét.

Magyarországon azonban általában inkább a telekhatárok szerinti eltérés a jellemző. Hamarabb feltűnnek a rossz választások, amikor nem a szomszédokkal azonos megoldást választanak, például nem a gyep-cserje vagy a gyep-fa kombinációt választják, hanem éppen valami mást, így a telek utcai részét sövénnyel, évelőkkel a többiekétől oázisként leválasztják. De gyakori az is, hogy elmaradnak a másutt meglévő cserjék, fák, vagy váltanak. Csúf lesz az utcakép, ha az egész környékre jellemző lombhullató fákat egy rövid szakaszon örökzöldek tarkítják.

Tanulságos látvány az a küzdelem, amellyel az utcai kertészkedők próbálják védeni az ápolt részeket. Már évek óta figyelem, hogy környékünk egyik általános iskolájának a szomszédságában az egyik lakó miként próbálja a dzsipes anyukáktól megmenteni a gyepet, virágokat. A késésben lévő, parkírozóhelyet kereső mamák számára ugyanis nem akadály a magas járdaszegély, de az odahordott szikladarabok sem. Ha sietni kell a csengetésig, széttapossák a palántát vagy a kis bokrot, mély nyomokat hagynak a felázott talajon. Úgy tűnik, a mostani tanévre megszületett a végső megoldás: a növények védelmére az egyik éjjel ijesztő vascsövekből hajlított kerékvető került a földbe.

Érdekesen épített, pontosabban eszkábált megoldásokkal igyekeznek a gyalogos taposókat és a piszkoló ebeket távol tartani. Kár küzdeni, mert a legtöbb megoldás: alkalmi madzag- vagy drótkerítés, a tüskés bokorka inkább csúfít, mint véd. Az illatos székelőhelyet kereső kutyát, ha a gazdája sem akarja, nem állítja meg sem botló-, sem tüskés kerítés. A gyalog közlekedőket pedig, ha szaporázni kell a lépést egy-egy buszmegállóba vagy kereszteződéshez, nem zavarja, ha átgázolnak a gyepen. A profi kertészek egy-egy újonnan létesített közparkban általában megfigyelik a gyalogosok fő csapásirányát, és ha szükséges, akkor új ösvényt jelölnek ki.

Sokan nem tudják, hogy a közterületnek számító utcafrontnak írott és íratlan kertészkedési szabályai vannak. A főbb tennivalókat az önkormányzati rendeletek írják elő. Egyebek mellett azt, hogy milyen növények telepítéséhez szükséges engedély, vagy elegendő-e a bejelentés. A közterületnek számító kisebb utcai zöld felületek gondozása általában az ingatlan tulajdonosára vár. Ilyen szabály a gyommentesítés, a fűnyírás vagy a metszés. Általános elvárás, hogy gondoskodnia kell arról, 220 centi magasság alá, a járda - az úttestről nem is szólva - teljes szélességébe nem lóghat növény. A kerítésen belül és kívül ültetett fák lecsüngő ágait nyesni kell, ahogy az utcára kilógó sövényt is.

Ezek után kiderül, hogy nem is olyan egyszerű az utcai kertészkedés. Ott, ahol az önkormányzat nem áldoz erre, az igényes lakóknak kell előbb a zöld felület létesítéséről, majd ápolásáról gondoskodniuk.

Főleg vidéken néhány évtizede nagy divat volt a gyümölcsfák utcai fasorba ültetése. Ma már nem ajánlott, hiszen a növények elmaradhatatlan védelme megoldhatatlan, a téeszek megszűntek, és az önkormányzatoknak nincs pénzük arra, hogy a szakszerű közösségi növényvédelmet elvégezzék.

Az évelő növények kiválasztásakor egyszerűbb a helyzet, ha a járdatesten csak fatányért hagytak az aszfaltozók. Az utcai fásításra általában olyan fajok alkalmasak, amelyek egyenes törzset nevelnek, és ágaik a szeles időben nem törnek. Szerencsés, ha a faj ellenálló, nincs kártevője, és bírja a városi szennyezett levegőt. Sajnos az utóbbi időben sok faj kiesett, így már nem nagyon ajánlható a vadgesztenye-, a platán-, a nyár- vagy a diófa ültetése. Ugyanakkor az akác (gömbkoronára vágva), a bálványfa, a csörgőfa, a hársfa, a lepényfa, a kőris, a páfrányfenyő jól viseli ezt az életteret is.

Nagy kérdés azonban, mi legyen a fatányérral, ha már a főnövény a helyére került. A legkisebb bosszúságot ennek lefedése okozza, és vannak erre a célra szolgáló vízáteresztő fa-, műanyag, fémidomok. Lehet a földre mosott sódert, követ szórniuk, és lehet olyan sokat tűrő növényeket is ide ültetni, mint a büdöske. Ezek azonban az arra járó kutyák miatt hamar méltatlan helyzetbe kerülnek. Ha már mindenáron ültetni akarnak ide valamilyen növényt, akkor a legjobb kombináció, ha valamilyen nem terebélyes és szúrós cserje kerül a fa szomszédságába. A cserjék rendszeres metszéséről gondoskodni kell.

Nagyobb lehetőséget kínálnak a szabad földfelületek. A legegyszerűbb, ha alul valamilyen gyepszerű zöldet alakítanak ki. Az ideális a normális gyeptelepítés lenne, de erre kevesen vállalkoznak. Ha fűmagot vásárolnak, akkor legelő- vagy szárazságtűrő sportkeveréket kell beszerezni. Ha a ház előtti gyepet rendszeresen nyírják, akkor az öntözés nélkül is megújulásra képes fűfélék dominanciája nyilvánvaló lesz.

Csinosan mutatnak a gyepet védő, alacsony sövények, ezek a kisebb kutyákat is távol tartják, és a belső részén lehet virágzó egynyárikat is nevelni. A nagyobbacska zöld felületeken jól mutatnak az utcára való cserjék. A faiskolákban ilyenekből az apróbbakat 100-300 forintos áron árusítják.

A jövő héten a különleges kerti színfoltok létrehozásáról írunk.

Egy túlhajszolt megoldás