Ha a hírlapíró "titkos író", és emiatt nagyon nehéz az élete, hiszen "nagy regény"-tehetségét a napi hírek faricskálásába öli, még nehezebb az élete a tudományos újságírónak, aki fél szemmel a tudományos Nobel-díjak távolát lesi, de közben babonákban hívő olvasóit kell meggyőznie a racionalitás hideg valóságáról. Az ismeretterjesztésnél pedig nincs nehezebb. Közérthető nyelven, az átlag agy befogadóképességének megfelelő szinten, mégis a tényeket kell közreadnia meggyőző erővel, érdekesen. Pető Gábor Pál évtizedekig gyakorolta ezt a Népszabadságnál, közben teleírta a fél magyar sajtót. Grafománnak tekintettük: képtelen volt szó nélkül hagyni az emberi butaságot, hiszékenységet, az áltudományok terjedését egy olyan korban, amely különösen kedvez az irracionalitásnak. Mindenről írt, a számítógépektől a kutyanevekig, a kémiától a repülő csészealjakon át a csillagászatig. Nekiment a Time magazinnak, mert 2000-ben Albert Einsteint választotta a XX. század emberének, nem pedig a számítógép atyját, Neumann Jánost, akit sírjában azzal vigasztalt: a XXI. század úgy is az övé lesz. Mindenről írt, mert írhatott: hihetetlen műveltsége és tájékozottsága arra késztette ezt a nagydarab, mackós, kedélyes embert, hogy minden alkalommal keményen rendreutasítson, amikor ostobaságot - már bocsánat: hülyeséget - észlelt. És mivel abból van épp elég, dolgozhatott élete utolsó pillanatáig.

A tudományos újságírás nagy egyéniségét veszítette el közönség és szakma egyaránt.