A csaló - svéd film Zemplényi Györgyről

énteken Malmőben volt a bemutatója Asa Blank és Johan Palmgren Guldbagge-díjas rendezőpáros 120 perces dokumenter nagyfilmjének, amelynek témája Zemplényi György, a magyar szélhámos, aki képes volt arra, hogy három kontinens polgárait lóvá tegye.

P

A trillernek is beillő film arról a "vatikáni érsekről" mesél, aki egy szép napon Malmőben termett, és akik találkoztak vele, soha nem felejtik el azt a napot. A rendezők nem is tagadják, hogy Spielberg Fogj meg, ha tudsz című filmjének formavilágát példáként véve erednek a csaló nyomába és dolgozzák fel a tehetséges, ezerarcú szélhámos sötét diadalútját.

- Akár papi ornátusban, akár hosszú göndör pajeszú rabbiként vagy éppen a magyar úszószövetség formaruhájában volt, képes volt arra, hogy bárkit becsapjon, "lehúzzon", és mire az illető észbe kapott, már eltűnjön, mint a kámfor, és akár egy másik kontinensen fejtse ki rendkívül jövedelmező tevékenységét - meséli Johan Palmgren. Zemplényi 1995-ben érkezett Svédországba mint katolikus érsek és műértő. Pár nap alatt tizenöt igen jómódú embert beszélt rá, hogy fektessék pénzüket műalkotásokba, amelyeket természetesen soha sem láttak. De az "érseket" sem - teszi hozzá Asa Blank. Hihetetlenül belelátott az áldozataiba. Lelki támaszként "nyitott", látta valakin a pénzsóvárság jeleit, hát ezt lovagolta meg. Mindenkinek megérezte a gyenge pontját. Sohasem tévedett, és mindig sikerrel járt. Csodálatos ember lehetett volna, aki találkozott vele, mindenki szerencsés kiválasztottnak érezte magát.

Zemplényi Györgyöt, a Magyar Úszószövetség volt elnökét első fokon négyévi fogházbüntetésre ítélték. 1999-ben halt meg lakásán szívinfarktusban. 19 rendbeli csalásban és 2 rendbeli sikkasztásban találták bűnösnek. A Barcelonai Nyári Olimpiai Játékok előtt mintegy 500 millió forint értékben kért kölcsönöket. Barcelonából nem tért vissza. Az Interpol is körözte, hiába. 1996 júliusában a koppenhágai magyar nagykövetségen jelentkezett, és hazatért. A másodfokú tárgyalást már nem élte meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.