Hónapokig eltarthat Kisbandi kiadatása

A Nemzeti Nyomozó Iroda fejvadászainak információi alapján Brazíliában elfogták Lakatos Andrást. A Kisbandi néven az alvilág bankárjaként elhíresült 53 éves férfit csalásért kereste a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

Dobó Dénes rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya „egy 2011–2012-ben elkövetett szállítmányozási csalással összefüggésben adott ki nemzetközi és európai elfogatóparancsot Lakatos András ellen még 2013. január 5-én”. Magyarország és Brazília között nincs kiadatási egyezmény, Lakatos esetleges kiadásáról egyedi elbírálás alapján döntenek.

Ám abból, hogy a brazil hatóságok magyar kérésre elfogták és őrizetbe vették Lakatost, szakértők azt feltételezik, hogy az átadott bizonyítékok kellőképpen meggyőzték az ottani illetékeseket arról: Kisbandival szemben fennáll a terhére rótt bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja.

A procedúra akár hónapokig is eltarthat. Mindenekelőtt az Igazságügyi Minisztériumnak kell kezdeményeznie az illetékes brazil hatóságoknál a körözött magyar férfi kiadását.

Lakatost egyébként Románia is kerestette már. Az Interpol adatai szerint a román hatóságok azért körözték, mert nem kezdte meg az évekkel korábban náluk elkövetett bűncselekményeiért jogerősen kiszabott büntetése letöltését.

Lakatos András neve a kilencvenes éve közepén járta be először a magyar sajtót. Az alvilág bankárjának is nevezték, mivel egy takarékszövetkezet alapításának ígéretével tízmilliókat csalt ki a fővárosi éjszaka erős embereitől, köztük Prisztás Józseftől és Portik Tamástól. Majd – miután a rendőrség közbelépésére a felügyelet visszavonta a bankalapításhoz szükséges engedélyeit – lelépett az addigra összegyűlt alaptőkével.

Az csak később derült ki, hogy több befektetőjének is ugyanazt a néhány ingatlant ajánlotta fedezetül a papíron kölcsönként szerepeltetett alaptőke-hozzájárulásért. Lakatos „eltűnése” után Prisztás állítólag magának akarta az összes ingatlant, nem volt hajlandó osztozkodni senkivel, Portik Tamással sem, akit a vád szerint ezzel annyira feldühített, hogy meggyilkoltatta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.