Kulcsár Attila bíróság elé állt

Megkezdődött a vádbeszéd a sokmilliárdos sikkasztás vádjával több mint egy évtizede Kulcsár Attila és társai ellen indult büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön.

A várhatóan egész napos vádbeszéd után szeptember-októberben kerülhetnek sorra a sértetti képviselők felszólalásai, a védőbeszédek és a vádlottak utolsó szó jogán előadott nyilatkozatai.

Az elsőfokú ítéletet feltehetően még az ősz folyamán kihirdeti a Fővárosi Törvényszék.

A csütörtöki tárgyalás elején a bíróság engedélyezte Rejtő E. Tibor vádlottnak, a K&H Bank korábbi elnök-vezérigazgatójának, hogy távollétében folyjék tovább az eljárás. Rejtő E. Tibor a tárgyaláson elmondta, hogy több súlyos orvosi beavatkozáson esett át, majd a bíróság engedélyével távozott.

A per elhúzódó jellegét érzékelteti az is, hogy a vádlottak adatainak egyeztetése során kiderült, időközben többen elváltak, megnősültek, nyugdíjba mentek, vannak, akik megromlott egészségi állapotuk miatt nem tudnak részt venni a tárgyaláson, és olyan is, aki elhunyt, egyes vádlottak eltartásra szoruló kiskorú gyermekei pedig már felnőttek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.