Koszovói család bújt meg a furgonban

Öt koszovói menekültre bukkantak a rendőrök vasárnap este egy furgonban az M1-es autópályán; a holland embercsempészek a koszovói családdal Németországba tartottak - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel hétfőn.
Kocsis Tünde elmondta: a rajkai határrendészek egy holland rendszámú kisteherautót állítottak meg Hegyeshalomnál. A jármű rakterében öt ember tartózkodott, akikről kiderült: koszovói menekültek és a debreceni befogadó állomásról jöttek el. A két felnőttet és három gyermeküket az autópálya egyik parkolójában vették fel az embercsempészek, hogy bérelt autójukkal Németországba szállítsák őket. A család érvényes úti okmánnyal, vízummal nem rendelkezett.

A rendőrök a koszovói menekülteket tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete miatt állították elő, a furgon holland sofőrje és társa ellen pedig embercsempészés bűntett megalapozott gyanújával indítottak vizsgálatot - tette hozzá a szóvivő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.