Környezetpusztítók fotókon

Ha környezetkárosítást látsz, kattints a mobiloddal, a képet töltsd fel MMS-ben a megfelelő webhelyre, és máris tettél valamit a jövő érdekében – ez a filozófiája a környezetvédő újságírók Greenfo című hírportálján elidított új szolgáltatásnak. A honlapon internetes feltöltésre korábban is volt lehetőség, a kamerás mobiltelefonok “becsatornázása” azonban egy nagyságrenddel hatékonyabbá teheti az önkéntes felderítők munkáját.

A feltöltésnek többféle hasznos következménye lehet. A legnyilvánvalóbb talán a szemléletformáló hatás, ám szerencsés esetben ennél kézzelfoghatóbb hatással is járhat egy-egy jól sikerült felvétel. A környezetkárosítás-dokumentáló oldal e-mail alapú szekciója már évek óta működik, és az ott felbukkanó esetekből a területi természet- és környezetvédelmi hatósági emberek is "csemegéznek".

Magyarországon a hatóságok ellenőrzési kapacitása meglehetősen szűk, a legtöbb "ügy" a lakosság és a civil szervezetek bejelentései nyomán keletkezik, így a tényfeltáró, az esetek helyét és időpontját is megörökítő fényképek szerepe korántsem lebecsülhető. A felvételek többsége nem bizonyító erejű ugyan, ám ahhoz elegendő, hogy a fakivágás, illegális szemétlerakást, madárirtást stb. ne lehessen letagadni. Ráadásul - mivel az oldalt sok újságíró látogatja - a képek, illetve a mögöttük rejtőző történetek cikkkek, riportok alapanyagául is szolgálhatnak (a Népszabadságban is több írás született már ebből a forrásból kiindulva).

A kamerás mobillal készült felvételeket a 06 20 5020022 számra küldött MMS üzenettel lehet feltölteni. A csatolt fotó mellé a kép címét, a felvétel idejét, helyét, és a legfontosabb információkat is érdemes odaírni, ezek ugyanis szintén megjelennek a honlapon (az adatok nélkül beküldött kép önmagában használhatatlan, így azokat nem közlik). A beköldők telefonszáma és egyéb személyes adata természetesen nem kerül fel a kép mellé.

A már feltöltött fotókat a greenfo.hu/zold szemmel.php internetcímen lehet megtekinteni. (H. M.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.