Kora nyarat idéző napok jönnek

Ugyan többnyire bőven lesz felhő az égen és egy-egy zápor, zivatar is előfordulhat, de a hőmérsékletek kifejezetten nyárisak lesznek.

Pénteken a változóan felhős idő mellett mindenhol számíthatunk többórás napsütésre, egy-egy futó zápor csak nyugaton alakulhat ki. Északon, északkeleten időnként megélénkülhet a nyugati-délnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 22-26°C között várható.

Az Időkép előrejelzése szerint holnap egy gyenge hidegfront éri el hazánkat, kezdetben elsősorban délnyugaton, napközben inkább északkeleten alakulhat ki zápor, zivatar. Többfelé élénk, helyenként erős lesz az északnyugati szél. Az enyhe hajnalt követően 21-26°C közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap napközben északnyugat felől egy hidegfront érkezik, így délután északnyugat felől egyre többfelé kell számítani záporok, zivatarok kialakulására. Szeles időben még 20-25°C-ot mérhetünk.

Hétfőn többfelé kialakulhatnak záporok, keleten, északkeleten akár zivatarok is. Néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet. Kedden záporokkal, zivatarokkal tarkított időre van kilátás, főként a Dunántúlon hűvösebb idővel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.