Kómában fekszik a Dolly Roll zenésze

A legendás zenekar szaxofonosa, Fekete Gyula egy luxushajón kapott agyvérzést, súlyos állapotban helikopterrel szállították egy németországi kórházba, azonnal megoperálták, és azóta is mesterséges kómában tartják.

A Szaxi Maxiként ismert 62 éves zenész múlt hét elején kapott agyvérzést egy luxushajón, ahol egy vendégeket szórakoztató együttesben zenélt.

A Blikk úgy tudja, Fekete évek óta vérnyomásproblémákkal küszködött, ennek ellenére nem figyelt úgy az állapotára, ahogy kellett volna: rendszertelenül étkezett, nemritkán nehéz ételeket fogyasztott, a fellépések után pedig belevetette magát a bulikba és nem vette komolyan a felírt gyógyszerek szedését sem.

A dzsessz tanszakot végzett Fekete Gyula a Hungária együttes tagjaként vált országszerte ismertté, szerzőként és előadóként is remekelt, Szaxi Maxi című slágere után a dalcím becenévként rajta is ragadt. A legendás felállás 1984-es feloszlása után a Dolly Rollba igazolt, és 1990-ig minden koncerten megőrjítette a közönséget, amikor a Wind Szörny című bulislágert énekelte. Ezek után a Maxi Music Band következett, szólólemezeket adott ki, és külföldi szerződéseket is kötött. Arra a hajóra is így jutott el, ahol rosszul lett.

– A múlt héten hallottam, hogy baj történt, de nem hittem el – mondta el a lapnak Kékes Zoltán, aki a Hungária és a Dolly Roll együttesben is együtt játszott Szaxi Maxival. – Nagyon megdöbbentő a dolog, izgulok, és imádkozom érte, annál is inkább, mert terveztük, hogy csinálunk még közös Dolly Roll-bulit. Ezért is találkoztam vele úgy két hónapja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.