Kőbányai gyilkosság: a 17 éves Brigitta szex közben halt meg

Gy. Attila (33) a bíróságon bevallotta, azért ölte meg a 17 éves alkalmi prostituáltat, mert azt képzelte, hogy a lány megharagudott rá, s ezért nem esett jól neki a szolgáltatás – tudta meg a Blikk.

L. Brigitta holttestét március 4-én, kora reggel találták meg járókelők Kőbányán, a Zágráb utca és a Száva utca találkozásánál. Az első híradások szerint a prostituált lányt megfojtották, ám később kiderült, hogy késsel végeztek vele.

A gyilkossággal vádolt balassagyarmati Gy. Attilát március 15-én fogták el és vették őrizetbe. Mint kiderült, a szüleivel élő munkanélküli férfinak a gyilkosság napján is volt dolga a hatóságokkal: hazafelé tartva, Rétságnál megállították a rendőrök, mivel szülei Chevroletjével az úttest mind két oldalát igénybe vette.

A kocsiban található vérnyomokat Attila azzal magyarázta, hogy öngyilkosságot akart elkövetni, ezért pszichiátriára szállították. A férfi saját vallomása szerint valóban megvagdosta magát pillangókéssel, miután fölfogta, mit tett a lánnyal, de komoly sérüléseket nem szenvedett.

A gyilkosság felderítésén dolgozó nyomozók tíz nap alatt jöttek rá, mi is történt pontosan. Mégpedig úgy, hogy Rétságig tudták követni a világos színű autó nyomát, ekkor derült rá fény, hogy a helyi rendőröknek volt egy gyanús esetük a tragédia hajnalán. Így került képbe Gy. Attila – írja a bulvárlap.

A férfit nehéz volt vallomásra bírni, a balassagyarmati rendőröknek még tagadta a bűncselekményt, ám Budapesten már megtört és elmondta, hogy Brigittát a Zágrábi utcában egy trafóház mellett ölte meg szülei kocsijában. A gyilkosság indítéka az volt, hogy a férfi fejébe befészkelte magát a gondolat, hogy a fiatalkorú prostituált megharagudott rá. Gy. ezen annyira felhúzta magát, hogy már nem is esett jól neki a szolgáltatás, ezért 19 késszúrással végzett a lánnyal.

A vallomás után Gy. Attila az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe került.

Sajtóértesülések szerint a 17 éves lányt az élettársa, V. Zsolt kényszerítette prostitúcióra; vele szemben is eljárás indult. Úgy tudni, a szüleitől különélő Brigitta annyira szerelmes volt a férfiba, hogy az bármit megtehetett vele.

A lány szülei most a patológiai jelentésre várnak, ugyanis gyanították, hogy Brigitta gyermeket várt – írta meg a Bors.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.