galéria megtekintése

Kiss László azután sem állt le, hogy elítélték

8 komment


Kálmán T. Attila

Hámori Magdolna gyerekeket tanított úszni a sportuszodában, története szerint itt akarta megerőszakolni az úszóedző. Mindezt azután, hogy a kiszabott idő előtt kijött a börtönből.

Újabb nő lépett elő, aki azt állítja, zaklatta Kiss László korábbi úszó szövetségi kapitány. Az Olaszországban élő Hámori Magdolna arról beszélt a Tényeknek, Kiss a csoportos nemi erőszakért kapott börtönbüntetése után, a hetvenes évek elején próbálta őt is megerőszakolni.

„Annyira lázba jött, hogy folyt róla a víz, és közölte, hogy meg fog erőszakolni”

– emlékezett vissza a nő a 45 évvel ezelőtti eseményre. Hámori története szerint Kiss a sportuszoda úszóóvodájának egyik emeleti termében támadt rá. Az úszóedző kulccsal bezárta maga után az ajtót  és a szobában álló asztal körül kergette a fiatal nőt, aki azzal fenyegette, hogy kiabálni fog, mire Kiss csak nevetett.

 

A nő szerint végül azért nem történt erőszak, mert megfenyegette Kisst, másnap elmegy a rendőrségre, erre a férfi odébbállt.

Fotó: Népszabadság

Hámori Magdolna 16 éves korától úszott a Budapesti Spartacusban, ahol Kiss László volt az edzője, innen az ismertség. A nő később az úszóóvodában tanított, mint mondta, ez volt az álma. Kiss rajtaütése után azonban soha többet nem ment az uszodába, biztosításokkal kezdett foglalkozni, majd Olaszországba költözött.

„Mit bocsássak meg egy ilyen embernek?”

– kérdezett vissza Hámori a riporter kérdésére. Elmondta, hogy az eset után megrendült a bizalma a férfiakban, évekig képtelen volt normális párkapcsolatot kialakítani. Most azért állt elő, mert úgy gondolja, rajta és Takáts Zsuzsannán kívül további áldozatok is lehetnek. Ő azért nem jelentette fel akkoriban Kisst, mert félt attól, elvágja saját karrierjét, ha a befolyásos úszóedző ügyével megy a rendőrségre.

Most példát akar mutatni, hogy mások is lépjenek elő, akár ennyi idő után is, hogy kiderüljön, mi történt akkoriban az uszodában. Valamint a sportoló gyerekek szüleinek is üzent: figyeljenek a gyerekeikre, mert bárkivel történhet hasonló.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.