Kisapostagi repülőbaleset: nem műszaki hiba miatt zuhant le a gép

A Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) vizsgálata szerint nagy valószínűséggel kizárható, hogy műszaki meghibásodás okozta az ultrakönnyű sportrepülőgép lezuhanását szerda este.
A balesetben a fedélzeten tartózkodó két ember életét vesztette.

A KBSZ-nek az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a vizsgálóbizottság pénteken összegezte a szerda esti baleset helyszíni vizsgálatának eredményeit. A helyszínen tapasztaltak és a roncs helyzete alapján azt valószínűsítik, hogy az Apollo Fox repülőgép sérülései a földnek ütközéskor keletkeztek, és a becsapódáskor a repülő üzemképes állapotban volt. A roncs helyzetéből arra is lehet következtetni, hogy a repülőgép meredek repülési pályán, a függőleges tengelye körül forogva ért földet. A repülőgép május közepén légialkalmassági felülvizsgálaton esett át, és műszakilag megfelelt.

A vizsgálat következő szakaszában a repülés feltétezett céljáról, a végrehajtás módjáról és a repülés körülményeiről, a pilóták szakmai hátteréről gyűjtenek információt. Utóbbival kapcsolatban közölték: mindkét pilótának volt ezen repülőgép vezetésére jogosító engedélye.

A repülőgép fedélzetén három olyan eszköz is volt, amelyek alkalmasak lehetnek a repülési pályát leíró GPS adatok rögzítésére, de mivel megrongálódtak, a tartalmukat csak laboratóriumi körülmények között lehet megpróbálni kinyerni. Ezért a KBSZ a balesetvizsgáló szervezetek európai hálózatának tagjaihoz fordul segítségért.

Az Apollo szerda este zuhant le a Fejér megyei Kisapostag térségében. A repülőgépre csütörtök reggel találtak rá a dunaújvárosi sportrepülőtérhez közeli kukoricásban.

Az Apollo Fox magyar gyártmányú ultrakönnyű sportrepülőgép, maximális felszállósúlya 450 kilogramm, szárnyfesztávolsága 9,15, hosszúsága 5,8, magassága 1,7 méter. Meghajtásáról egy 65-100 lóerős Rotax hajtómű gondoskodik, amelyhez verziótól függően két-, három- vagy négyágú légcsavar kapcsolódik, legnagyobb sebessége 200, utazósebessége 150 kilométer óránként.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.