Kirúgták a menekülteket riogató kamionost

Elbocsátották azt a magyar kamionost, aki Calais-nál menekülteket riogatott.

A szlovák Dabeda s.r.o cég indoklás nélkül mondott fel a sofőrnek. A kamionos az Origonak elmondta: szlovák nyelvű felmondólevelet kapott, pedig nem beszél szlovákul. Mint kiderült, a férfi csak egy hónapja dolgozott a cégnél, ezért mondhattak fel neki indoklás nélkül.

Jeddi Árpád Levente a portál értesülései szerint máris kapott munkaajánlatot más cégektől. A férfi azzal vált ismerté, hogy november 25-én feltöltött egy videót, amelyen a franciaországi Calais közelében elhaladva kommentálja az út mellett vonuló menekülteket, akik néha megpróbálnak felkapaszkodni a járművekre, máskor megdobálják őket. A férfinak az a megmozdulása váltott ki igazán nagy felzúdulást, hogy a videón 5:10-nél az út mellett állók csoportja felé kormányozza a járművet.

Az eset miatt a közismert feljelentő, Tényi István is a rendőrséghez fordult, és közúti veszélyeztetés miatt tett feljelentést. A férfi úgy véli, a sofőr tette akár gyűlölet-bűncselekménynek is minősülhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.