Kirabolták, eszméletlenre verték majd rágyújtották a házat

Rátámadtak, majd kirabolták és rágyújtották a házát az eszméletlenre vert idős férfira - közölte a kedden Pusztaszemesen történt gyilkosság részleteiről csütörtöki sajtótájékoztatóján Szijártó István, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese.
Az áldozatot ismerő két férfi hatezer forintot, bizsukat és egy mobiltelefont vitt magával - ismertette.

Elmondta: az idős férfi eszméletlen volt, de még élt, amikor a tűzoltók megtalálták, a mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. Halálát égési sérülések és a füst miatti fulladás okozta.

A gyilkosság két gyanúsítottja - egy 20 és egy 17 éves férfi, akit a rendőrök még kedden elfogtak és őrizetbe vettek - előbb tagadta a bűncselekmény elkövetését, majd beismerő vallomást tett. Előzetes letartóztatásukról pénteken dönt a bíróság.

Szijártó István a gyanúsítottak vallomása alapján arról számolt be, hogy a két férfi a gyilkosság előtti héten is kirabolta a férfit. Akkor egy kiskorú, az áldozatot ugyancsak ismerő lánnyal együtt mentek a házához. A lány kihívta a férfit, a kapuban beszélgetett vele, és közben a két férfi a kamra ablakán bemászott a házba, ahonnan 70 ezer forintot vitt magával.

A két gyanúsított és a 13 éves andocsi lány Somogymeggyesről ismerte az áldozatot. A Franciaországból hazatelepült nyugdíjas ugyanis először ott vett házat magának, és csak később költözött abba a pusztaszemesi házba, ahol született.

A kedd délután történtekről a főkapitány-helyettes elmondta: a két férfi - ismét pénzt remélve - visszament a házhoz, és amíg a házigazda távol volt, bemászott a fürdőszobaablakon és elrejtőzött. Amikor az idős férfi hazaért, előbb sörösüveggel, majd székkel és más kemény tárggyal rátámadtak, aztán értékek után kutattak. Az orvos szakértő több életveszélyes, de nem halálos sérülést talált az áldozat fején.

Hatezer forintot - a házban volt még eldugva pénz, de azt nem találták meg -, néhány bizsut és egy mobiltelefont vittek magukkal. Mielőtt távoztak, szétlocsolták a házban talált hígítót, és rágyújtották a házat az eszméletlen férfira.

A rendőrök néhány órán belül elfogták a feltételezett elkövetőket. A két, korábban vagyon elleni bűncselekmények miatt már büntetett férfit emberölés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.