Kilenc évig állatként tartottak egy kislányt Buenos Airesben

Kiszabadította a rendőrség azt a 15 éves kislányt, akit nevelőszülei kilenc éven át a garázsban tartottak - írja a BBC.

A lányt 2001-ben adta örökbe édesanyja , miután a bíróság úgy ítélte meg, hogy képtelen lenne gondoskodni nyolcadik gyermekének szükségleteiről. A család néhány évig tartotta a kapcsolatot a nevelőszülőkkel, aztán 2005-ben valami történt és elmaradtak a látogatások. Nővére azonban nem mondott le róla, és hosszú kutatás után nyomára akadt húgának, értesítette a rendőrséget. 

A lány ugyanis az elmúlt kilenc évet egy garázsban töltötte, ez idő alatt mindössze két alkalommal hagyhatta el a sötét helyet, melyen egyébként egy kutyával és egy majommal osztozott. Megtalálásakor mindössze 20 kilót nyomott, mint mondta, csak kenyeret és vizet adtak neki, amikor az állatoknak szánt ételmaradékból evett, megverték.

Az argentin lányt jelenleg kórházban ápolják, a hatóságok pedig rossz bánásmód és rabszolgatartás vádjával eljárást indítottak a nevelőszülők ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.