Kihurcolkodott a börtönből Tasnádi Péter

Jelentős mennyiségű ingósággal távozott a tiszalöki börtönből Tasnádi Péter. A maffiózó 16 éve várta, hogy lángosozhasson egy jót.

Hűtőszekrény, mikrosütő, lapostévé - tekintélyes cókmókkal költözött ki a tiszalöki börtönből Tasnádi Péter. A hírhedt maffiózó összesen 16 év után hagyta el korábbi lakóhelyét, miután szerdán jogerősen felmentették vesztegetés vádja alól és szabadlábra helyezték. A börtön előtt élettársa és néhány barátja várta. A vállalkozó egy raklapnyi holmit is kiszabadított, egy őr segített neki kitolni ingóságait, aki véletlenül a vállalkozó lábára tolta a "békát". Tasnádi ezt hangos káromkodással honorálta a Bors szerint.

 Tasnádi, az élet császára
Tasnádi, az élet császára
Czeglédi Zsolt / MTI

Tasnádi egy egri garzonlakásban kezd új életet. A hajdan nagy lábon élő, 67 éves vállalkozó most szerény körülmények között, élettársával ünnepel majd, nem tervez nagy felhajtást, szabaduló buli sem lesz. Első útja az egri piacra vezet majd, hogy egyen egy jó lángost - írta a Bors.

Tasnádit legutóbb vesztegetéssel, volt ügyvédjét pedig befolyással üzérkedéssel vádolták egy 9 éve húzódó perben. Az ügyészség szerint Tasnádi Péter 2006-ban 3 millió forintot adott egy orvos szakértőnek azért, hogy egy ellene folyó másik eljárásban számára kedvező szakvéleményt adjon. Az ügyben végül mindenkit felmentettek. Tasnádi a szerdai ítélet előtt azt állította, a mondvacsinált ügyre csak azért volt szükség, hogy egy másik ügyben kiszabott szabadságvesztésének letöltése során semmilyen kedvezményben ne részesülhessen. 


Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Ez már Tasnádi sokadik büntetőügye volt, többször elítélték többek között zsarolás, lőfegyverrel visszaélés és maffia-bűncselekmények miatt. Legemlékezettesebb ügye az volt, amikor bérgyilkost küldött a volt feleségére, anyósa arcát pedig sósavval öntette le. Tasnádi kisebb-nagyobb megszakításokkal 16 évet ült.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.