Kigyulladt az autó Gőgös és Kunhalmi alatt

Gőgös Zoltán MSZP-elnökhelyettes autója ma reggel az Alkotmány utcában lángolni kezdett.

Az Index értesülései szerint az MSZP elnökhelyettese épp Kunhalmi Ágnessel, a párt budapesti elnökével ült Mercedesében, amikor az autó eleje füstölni kezdett. Gőgös elmondta, azonnal kiszálltak az autóból, mert attól féltek, hogy felrobban.

"Félreálltam azonnal, nem nyitottam ki a motorháztetőt, nehogy nagyobb baj legyen" – mesélte az MSZP-s politikus, aki a választási irodába ment be poroltóért.

Gőgösnek sikerült eloltani az időközben már lángoló autót, így nem lett nagyobb baj. A helyszínre a tűzoltókat is kihívták.

Az MSZP elnökhelyettese elmondta, hogy már reggel úgy érezte, a kocsival valami technikai probléma lehet, de arra még ő sem számított, hogy a Mercedes kigyullad. Gőgöst annyira sokkolták a történtek, hogy ha meg is javíttatja, akkor sem ül vissza újra a kocsiba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.