galéria megtekintése

Kiderítették, miért temetik el a varjak halott társaikat

8 komment

NOL

Az elhullott madarak körül kialakult gyülekezet nem a gyászoló tömeg, hanem a helyszínelők csapata a legújabb kutatások szerint.

„A temetés - vagyis az, hogy a halott madár körül összegyűlnek a fajtársai - igen elterjedt magatartás, és sokan kérdeznek minket erről, azonban egészen mostanáig nem tudtuk pontosan, hogy mi történik ilyenkor" - meséli a Washingtoni Egyetem a varjak viselkedésével kapcsolatos kutatásainak vezetője Kaeli Swift a Daily Mailnek.

Megtanulják kerülni a halált
Megtanulják kerülni a halált
Cathal McNaughton / Reuters

A kutatásban egy kitömött madarat használtak és azt vizsgálták, hogyan reagál a környéken élő többi varjú a halottnak vélt társuk körül feltűnő emberekre és ragadozókra. A három teszthelyzetben egy maszkos önkéntes a kezében tartotta a halott madarat, majd egy (kitömött) sólyom mellett állt, illetve a maszkos a halott varjúval a sólyom mellett állt.

 

„A tapasztalatok szerint a varjak a harmadik helyzetre reagálnak a leghevesebben" - összegzi eredményeiket a kutató. „Ez azt mutatja, hogy a kontextus is számít. A varjak akkor a legérzékenyebbek a halott fajtársukra, ha ismerős ragadozókkal látják." 

A kutatók úgy gondolják, hogy a madarak a fajtársuk halálából, annak okaiból tanulnak. Azért mennek a közelébe és vizsgálják a tetemet, hogy a a későbbiekben felismerjék a veszélyt és a saját túlélési esélyeiket javítsák.

„A maszkok arra szolgáltak, hogy kiderítsük, mi alapján ismerik fel az embereket a varjak - minden héten más önkéntesekkel dolgoztam" - magyarázza Swift.

A reakció az esetek 96 százalékában ugyanaz volt. „A tetemet felfedező madár (általában a terület domináns varjúja) károgni kezdett és 5-11 további madarat hívott oda." A csapat 10-20 percig hangosan károgott, majd lassan elcsendesedtek és a területet uraló madár kivételével elrepültek.

A kísérletben résztvevő varjak 38 százaléka még hat héttel a kísérletek elvégzése után is felismerte a „veszélyes” embert.

Korábbi kísérletek azt mutatják, hogy a varjaknak kitűnő a memóriájuk és meg tudják jegyezni az emberi arcokat. Swift csapatának egyik publikálásra váró kutatása épp azt próbálja kideríteni pontosan milyen hosszú ideig emlékeznek egy személyre. A válasz években mérhető.  

A kutatás vezetője bevallotta, hogy őt magát is meglepte, hogy a varjak képesek megjegyezni az embert és a veszélyhez kötni, akkor is, ha csupán egy sólyom mellett áll.

Szintén a Washingtoni Egyetemen folytatott kísérleteket korábban ebben a témakörben John Marzluff. Kutatásai tárgyát a varjakhoz hasonló fejlett aggyal rendelkező, szociálisan fejlett, hosszú életű madarak alkották.

A csapat Seattle különböző pontjain, összesen öt helyszínen ejtett csapdába madarakat, meggyűrűzte, majd elengedte őket, mindezt egy jellegzetes álarcba. Ezzel azt tesztelték, hogy a madarak felismerik-e aveszélyes arcot.

Két varjú, egy eset
Két varjú, egy eset
Stringer / Reuters

A befogásokat követő öt éves időszakban azt tapasztalták, hogy a kísérletek helyszínén a varjak - nemcsak a meggyűrűzött példányok - ellenségesen reagálnak az álarc felbukkanására. Ebből arra következtettek, hogy a befogott állatok figyelmeztették társaikat.

„Az ellenségesen viselkedő, és a maszkra hevesen reagáló madarak száma az öt éves kísérleti időszakban egyre nőtt" - meséli Marzluff. Ez akkor következhet be, ha egy szociális tanulási folyamat zajlik köztük. Míg a kísérlet elején befogott madarak száma nem változott, az álarcot felismerő állatok száma folyamatosan emelkedett.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.