Két évtizeddel a halála után 'forgatott' reklámfilmet a legendás színésznő

A Római vakáció és az Álom luxuskivitelben című filmekkel ikonná váló színésznőt egy kis trükkel "keltették életre", hogy egy romantikus hangulatú csokoládéreklámban szerepeljen.

A reklámfilm elején Audrey Hepburn egy lerobbant buszon ül, amelynek a sofőrje belehajtott egy gyümölcsösstandba. A baleset miatt hatalmas a dugó, ám ekkor a busz mellett hirtelen megáll egy nyitott sportkocsi, benne egy jóképű férfivel, aki meginvitálja a színésznőt saját autójába.

Természetesen minden szem rászegeződik, amikor Audrey rövid gondolkodás után fekete pöttyös, fehér ruhájában leszáll a buszról, majd - persze egy kis csavarral - átül a sármos úriember autójába - számolt be a The Independent. A jelenetet egyébként a Római vakációból kölcsönözték és dúsították fel az alkotók.

„Édesanyánk gyakran beszélt arról, hogy mennyire imádja a csokoládét, biztosak vagyunk benne, hogy büszke lenne a Galaxy-csokoládéreklámban kapott szerepére. A reklám tökéletesen megragadja az ő játékos természetét, és reméljük, hogy a közönség is ugyanannyira kedveli majd ezt, mint a filmjeit” - nyilatkozták a bájos reklámfilmről a színésznő fiai, Sean Ferrer and Luca Dotti.

A nemrégiben forgatott reklám főszereplőnője nemcsak hogy megszólalásig hasonlít Audrey Hepburnre, hanem tulajdonképpen ő maga az, még ha nem is teljes testi valójában: a készítők a filmiparban gyakran alkalmaztott CGI technológiát hívták segítségül, hogy az 1993-ban, 63 évesen elhunyt színésznőt életre keltsék. Ennek a számítógépes technikának a segítségével magas minőségű, jó képélességű és valósághű grafika készíthető, költséges díszletek, drága kellékek, sőt akár a színészek személyes jelenléte nélkül.

A Gyűrűk ura-trilógiában szereplő figura, Gollam élethű karaktere például teljes egészében CGI-vel készült, motion capture - magyarul digitális mozgásrögzítés - segítségével: ez a technika pedig azt jelenti, hogy a színész (vagy akár állat) mozgását a testre és az arcra rögzített érzékelők segítségével felveszik, majd az adatokat 3 dimenziós modellre tükrözik, így a digitális karakter ugyanazokat a mozgásokat lesz képes végezni, mint az élő színész.

Audrey Hepburnnek nem ez volt az első posztumusz szerepe, korábban már a The Gap is felhasználta a XX. századi stílusikont kampányához. Nem az őzikeszemű szépség az első és gyaníthatón nem is az utolsó híresség, aki a halála után „kap szerepet” egy reklámban.

A kokain-túladagolásban elhunyt Chris Farley egy tévészolgáltató, Fred Astaire egy porszívó reklámjában szerepelt, Gene Kelly egy Volkswagent próbált eladni az Ének az esőben című filmre hajazó tánccal, míg több legendás zenészről - köztük Kurt Cobainról is - pedig azt derült ki, hogy még a mennyben is Martens-bakancsot viselnek.

Nem minden országban azonosak az elhalálozott híres emberek arcképének, fotóinak használatára vonatkozó szabályok. Tavaly például egy Los Angeles-i bíróságon pert vesztett Albert Einstein örököse a General Motorsszal szemben, az ítélet szerint ugyanis a cég jogszerűen használta a huszadik század egyik legjelentősebb elméleti fizikusának fotóját egy reklámjukban. Az indoklás szerint az örökösök ötven év után elveszítik kizárólagos jogukat, Einstein pedig 2012-ben már 57 éve halott volt.

A Forbes Magazin összegyűjtötte azt a 13 hírességet, akik a legtöbb pénzt hozták a konyhára a haláluk utáni egy évben. A listát Elizabeth Taylor vezeti, 210 millió dollárt „keresett” a 2011-es halála utáni évben, Michael Jackson örököseinek 140 millió jutott, míg a harmadik helyen Elvis Presley végzett 55 millióval.

Audrey Hepburn az Álom luxuskivitelben című filmben
London, 2006. október 10. A Christie's aukciós ház 2006. október 10-én közzétett felvételén Audrey Hepburn amerikai színésznő látható az Álom luxuskivitelben (Breakfast at Tiffany's) című 1961-es filmje egyik jelenetében. A képen látható fekete ruha 2006. december 5-én kerül kalapács alá Londonban. (MTI/AP/Christie's)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.