Két év és nyolc hónap börtön szándékos gázolásért

Jogerősen két év és nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla az oroszlányi Ruzics Róbertet, aki egy szórakozóhelyen történt verekedést megbosszulva másnap az egyik résztvevőt autójával szándékosan elgázolta – tájékoztatta a szervezet sajtószóvivője csütörtökön az MTI-t.

Az elkövetőt emberölés bűntettének kísérlete miatt ítélték el, az ítélőtábla helybenhagyta az első fokon eljáró Komárom-Esztergom Megyei Bíróság döntését - tette hozzá Ferenczy Tamás.

Az ügy részvevői 2006 novemberében egy szórakozóhelyen ütésváltásba keveredtek, majd másnap az egyik megvert férfi telefonon találkozóra hívta az ellenfelét, aki erősítést vitt magával.

A mikrobusszal megérkező Ruzics Róbertet nem engedték kiszállni a kocsiból, járművét pedig ütlegelni kezdték. A férfi erre elmenekült, közben többször telefonon szidalmazták egymást a támadókkal, ezért visszament a helyszínre. Járművével először a támadók kocsiját rongálta meg, majd elhajtott. Később újra visszatért, és a mikrobusszal szándékosan elgázolta az előle menekülni próbáló másodrendű vádlottat, akinek eltört a lába és testén több zúzódás keletkezett.

Az elgázolt férfit és az ügy többi szereplőjét első fokon jogerősen garázdaságért pénzbüntetésre ítélték – mondta el az ítélőtábla szóvivője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.