Két szatírt elfogtak Szegeden, az egyetemi onanizálót még keresik

Két szatírt elfogtak, egy harmadikat, aki az egyetemen mutogatta magát, még keresnek a rendőrök Szegeden – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Várkonyi Gergely közölte, a megalapozott gyanú szerint egy férfi még tavaly októberben, majd karácsonykor mutogatta magát szeméremsértő módon a szegedi Kálvária téren. Novemberben pedig egy lakótelep melletti erdőnél lefogott egy nőt, akit behúzott a fák közé, majd megpróbálta megerőszakolni. A sértettnek sikerült kiszabadulnia, és elmenekülni a gyanúsított szorításából.

A férfit csütörtökre virradóra fogták el a szegedi Tisza parton egy általa felépített kunyhóban. A rendőrség két rendbeli szeméremsértés vétségének és szexuális erőszak bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását – tudatta a hadnagy.

Egy másik gyanúsítottat lakossági bejelentés alapján a helyszínen fogtak el. A hatvanéves gyanúsított a Bécsi körúton mutogatta magát, ellene szeméremsértés vétsége miatt indult büntetőeljárás – közölte a szóvivő.

Egy harmadik férfi február 5-én egy szegedi egyetemi épületben végzett önkielégítést. Róla az egyetemen elhelyezett biztonsági kamera felvételt készített, a rendőrök még keresik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.