Két év után tudott megszökni a japán tinédzser

Egy huszonhárom éves férfit fogtak el a rendőrök hétfőn reggel, akit azzal gyanúsítanak, hogy elrabolt és két évig fogvatartott egy japán lányt.

A 15 éves lánynak akkor sikerült kiszöknie és értesítenie a rendőrséget vasárnap, mikor elrablója elment otthonról és elfelejtette bezárni a lakás ajtaját, ahol fogva tartotta - számolt be a BBC. A lány az elmúlt két év nagy részét Teruachi tokiói lakásában elzárva töltötte, amikor pedig a férfi mégis kiengedte, akkor is szigorú megfigyelés alatt tartotta.

A férfi a Tokiótól északra fekvő asakai otthona közeléből rabolta el a lányt 2014. márciusában. Azzal a mesével vette rá a gyereket, hogy üljön be a kocsijába, hogy a szülei el fognak válni, ő pedig az ügyvédjük. Az édesanya később egy levelet talált a postaládájukban, amelyben a lánya arra kéri, hogy ne keressék

A hatóságok letartóztatási parancsot adtak ki vasárnap Kabu Terauchi ellen, a lányt pedig védőőrizetbe vették. A helyi sajtó beszámolója szerint a lány fizikailag sértetlennek tűnik.

A rendőrség Tokiótól 100 kilométerre fogta el a férfit, aki valószínűleg megpróbált végezni magával. Terauchira hétfő reggel bukkantak rá a rendőrök Shizuoka prefektúrában, miután hétfőn kora reggel bejelentés érkezett, hogy egy férfit láttak bolyongani a környéken, akinek véres a ruhája. Az emberrablót kórházba szállították nyaki sérülésekkel, amelyek komolyak, de nem életveszélyesek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.