Tizenegy óra rémálom az ultraortodoxok miatt

Tizenegy órás rémálom – így jellemezték az utasok azt a káoszt, ami egy New Yorkból Tel-Avivba tartó El-Al járaton tört ki az ultraortodox zsidó utasok miatt, akik nem voltak hajlandóak nők mellé leülni.

A járat tele volt a zsidó újév, a rós hásáná miatt hazafelé tartó izraeli állampolgárokkal, köztük világi, ortodox és ultraortodox – haredi – zsidókkal.

A káosz azután uralkodott el, hogy a haredi férfiak sérelmezni kezdték, hogy a közvetlen szomszédjuk nő, márpedig ők vallási okokból nem ülhettek le melléjük. A férfiak ezért nem foglaltak helyet, hanem az üléssorok közti szűk folyosókon ácsorogtak, így a gép nem szállhatott fel. Történt mindez annak ellenére, hogy az utasok helyét már jóval a beszállás előtt kijelölték.

„Bár mindenki előre megvett jegyén ott állt az ülésszáma, megkértek minket, hogy cseréljük velük helyet, sőt, volt aki pénzt is felajánlott azért, hogy ne kelljen nő mellé ülnie. Nyilvánvaló volt, hogy a gép addig nem fog felszállni, amíg mindenki helyet nem foglal" – mesélte Amit Ben-Natan, a járat egyik utasa az Ynetnek.

Az utasok állítása szerint a fedélzeti személyzet azt mondta nekik, hogy nem kötelesek helyet cserélni senkivel, ám a kapitány a hangosbemondón közölte, hogy addig nem száll fel, amíg mindenki le nem ül, így a nem haredi utasoknak nem sok választásuk maradt. „Ez nagyon tapintatlan a nem haredi utasokkal szemben. Nem sok légitársaságról tudok, amelyik megengedné, hogy az utasok úgy viselkedjenek, mint ezek" – háborgott Amit Ben-Natan, aki nincs egyedül véleményével.

Egy női utas szerint felháborító, hogy el akarták ültetni a férje mellől, csak hogy mások hajlandóak legyenek helyet foglalni. Miután az asszony nem volt hajlandó helyet változtatni, kényszerből leült mellé egy haredi férfi, de nem maradt ott sokáig, mert ahogy felszálltak, az ultraortodoxok újra kiálltak a folyosóra és leszállásig ott is maradtak imádkozni. „Eljutni a mosdóba szinte lehetetlen küldetés volt, ráadásul a zaj is végtelen volt" - panaszolja a nő.

A légitársaság megígérte, hogy kivizsgálják a panaszokat és dolgozni fognak rajta, hogy ilyesmi többé ne fordulhasson elő. Az izraeli légi közlekedésben egyébként ezek a napok a legforgalmasabbak, hisz több ezer zsidó vallású ember látogat el a szentföldre a Rós hásáná, azaz a zsidó zsinagógai újév alkalmából.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.