Kamu vizsgálattal csaltak ki közel félmilliárdot

Saját ismerősét verte át közel félmilliárd forintnyi összeggel egy szélhámos házaspár. A zsarolók azt hazudták a férj volt kollégájának, hogy vizsgálat folyik ellene, de ha fizet nekik, eltussolják az ügyet. A kitalált eljárás helyett most mindhármuk ellen igazi büntetőeljárás indult, vesztegetés és befolyással üzérkedés miatt.
A Fővárosi Főügyészség befolyással üzérkedés miatt vádat emelt egy budapesti házaspárral szemben, akik a vád szerint 2013 márciusában egy ismerősüket – a férj volt kollégáját – keresték meg azzal az ajánlattal, hogy magas beosztású ismerőseik nagyobb összeg fejében őt egy ellene indult büntetőeljárásból kivonják.

A vádirat lényege szerint azt állították, hogy a feleség munkahelyén tudomást szerzett egy, az ismerősükkel szemben indult, számára terhes vizsgálatról, amelyben a férfi büntetőjogi felelőssége is felmerült. Ennek megfelelően nagyobb pénzösszeget kértek a férfitól, és azt ígérték, cserébe elintézik, hogy megússza az ügyet.

A fentiek alapján a házaspár együtt összesen 250 millió forintot és 500 ezer amerikai dollárt kért és kapott a férfitól. Később még megpróbáltak kiszedni belőle újabb 250 millió forintot, de az ismerős ezt az összeget már nem fizette ki. Amikor viszont a nő azt ígérte, megsemmisíti a férfira nézve terhelő iratokat, további 300 ezer eurót sikerült kicsalnia.

Az ügyben a Fővárosi Főügyészség mindhárom személlyel szemben vádat emelt; a házaspár mindkét tagját – más bűncselekmények mellett – befolyással üzérkedés minősített bűntettével, a férfi ismerősüket pedig hivatali vesztegetés bűntettével vádolja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.