Kábítószert találtak egy faddi szórakozóhelyen

Kábítószert találtak egy faddi szórakozóhelyen a rendőrség, a katasztrófavédelem, a vámhivatal és a fogyasztóvédelem összehangolt akciója eredményeként. Négy feltételezett fogyasztót előállítottak és tanúként hallgatnak ki – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Deák Balázs arról számolt be, hogy december 8-án este 10 órakor szervezett akciót hajtottak végre egy faddi szórakozóhelyen, ahol zártkörű rendezvény zajlott.

A helyszínen ismeretlen, kábítószernek tűnő anyagot, illetve kábítószer-fogyasztásra utaló anyagmaradványokat találtak, amelyekről az elvégzett gyorsteszt alapján megállapították, hogy amfetamint tartalmaznak. Deák Balázs az MTI kérdésére azt mondta, a kábítószer mennyiségéről és fajtájáról csak a szakértői vizsgálat eredménye alapján ad tájékoztatást a rendőrség.

A helyszíni szemle során négy személyt előállítottak a szekszárdi rendőrkapitányságra, tőlük vizeletmintát vettek, majd tanúként hallgatták ki őket.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság Felderítő Alosztálya kábítószerrel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat eljárást - mondta Deák Balázs, aki szerint a rendelkezésre álló adatok alapján további eredményekre számítanak.

A rendőrségi szóvivő kiemelte, hogy az akció sikerét a környékbeliek is üdvözölték, mert a helyi lakosságot már régóta zavarta a szórakozóhelyen tartózkodók viselkedése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.